Sírva közölte a pilóta, lezuhan a gép

Rémisztő perceket éltek át a Europe Airpost légitársaság utasai, akik a horvátországi Splitből repültek a franciaországi Nantes-ba. Az út már röviddel a felszállás után is rázós volt, mert a gép erős légörvénybe került. Ezután viszont leállt az egyik hajtómű, amit a pilóta is megerősített – írja az Origo.hu

„A pilóta azt mondta, hogy kényszerleszállást kell végrehajtanunk Velencében, és azon viccelődött, hogy ez remek alkalom lenne meglátogatni a várost” – mesélte az egyik utas a Daily Mailnek. Az utasok nem voltak elragadtatva a tréfától, még inkább megrémültek azonban, amikor a pilóta nem sokkal később arra kérte őket, hogy készítsék elő a mentőmellényeiket, és vegyék le ékszereiket. „Azt mondta, hogy a tengerbe zuhanhatunk, és figyelmeztetett minket, hogy robbanás is lehet” – idézte fel a feszült perceket az utas.

„Mindenki elszörnyedt, még a légiutas-kísérők is. Egyikük teljesen pánikba esett, a másik falfehérré vált, és csendben maradt. Amikor ismét szólt a pilóta, már sírt. Azt mondta, hat percünk van a becsapódásig, de ne essünk pánikba. Az emberek sikoltoztak” – mesélte tovább az augusztus 23-án átélt horrort. Végül a Boeing 737-es gép épségben leszállt Velence repülőterén, sérülés nem történt.

A Europe Airpost szóvivője igyekezett kisebbíteni az eset súlyosságát, hangsúlyozva, hogy az utasok biztonsága nem volt veszélyben. „A Splitből Nantes-ba tartó járaton egy incidens történt az egyik hajtóművel. A személyzet ezt azonosította, döntött a Velencében történő leszállásról, és tájékoztatta erről az utasokat. Ezt az eljárást begyakorolta a személyzet, amely rendben letette a gépet Velencében.”

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés