Sokan nem örülnek Blatternek

Joseph Blattert pénteken választották meg ismét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének Zürichben – írja az Index.

hirdetés

Egy újabb fekete nap Zürichben. Vesztett a FIFA és az egész futball, továbbá mindenki, aki aggódik ezért a játékért. Blatter ismeri és tolerálja a szervezeten belül zajló korrupciót, de ha valóban nem tudott róla, ahogy azt ő állítja, akkor pedig nem alkalmas a FIFA vezetésére, mondta Luis Figo, aki múlt csütörtökön még elnökjelölt volt, de visszalépett az indulástól. Nem ő volt az egyetlen visszalépő, a holland Michael van Praag sem indult el végül Blatter ellen, a svájci üzletember hivatalban maradása pedig kihozta belőle filozofikus énjét.

Az európai szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini megígérte, továbbra is nyomást fog gyakorolni a FIFA-ra a reformok elősegítése érdekében. Ő azt nyilatkozta, hogy büszke arra, hogy az UEFA a változásokat védte és támogatta, amivel így utólag nézve nem sokra mentek. Blatter legnagyobb kritikusa Greg Dyke, az angol szövetség elnöke volt, ő azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy Blatter irányításával elkezdődhetnek a reformok a FIFA-ban.

Hozzá hasonlóan csalódott volt Sunil Gulati, az amerikai szövetség elnöke is, de Platinihez hasonlóan kijelentette, folytatni fogja a küzdelmet a reformokért.

Ahogy azt sejteni lehetett. Oroszországban nagyon is elégedetten fogadták Blatter zsinórban ötödik kinevezését. Vitalij Mutko sportminiszter szerint ennek így kellett történnie, mivel Blatter érti a problémákat és tudja az utat ahhoz, hogy fejlődjön a futball.

Szerinte egyébként más nemzetközi szövetségekhez képest a FIFA átlátható és nyitott. Szintén örömmel fogadták a hírt Afrikában és Ázsiában, de ezen csak az kepődik meg, aki nem olvasta a két konföderáció közleményét, amiben jóelőre jelezték, hogy kitartanak a FIFA-t 1998 óta irányító Blatter mellett, korrupciós botrány ide vagy oda.