Sokba kerülhet az elütött vad

Évente átlagosan kétezer esetben fordul elő vadbaleset az ország útjain.  Épp ezért a párzási időszak végéig, vagyis decemberig érdemes jóval óvatosabban közlekedni Baranyában is – írja a Bama.hu.

Már elkezdődött, s egészen az év végéig tart a vadak üzekedési időszaka, ilyenkor az állatok nem figyelnek a veszélyekre, így gyakoribbak lehetnek a vadbalesetek.

Ütközés esetén az ügyvédek azt tanácsolják, mindenképpen hívjunk rendőrt, akkor is, ha a kocsiban ülők közül nem sérült meg senki, mert a helyszínen felvett jegyzőkönyvnek döntő jelentősége lehet a kártérítési vitában. Érdemes saját fényképeket is készítenünk. Nagyon fontos, hogy az elgázolt vad a vadásztársaságot illeti.

A szakemberek szerint tévhit, hogy minden esetben az autósokat terheli a felelősség. Amennyiben például féktávolságon belül ugrott a vad a kocsi elé, és a vezető nem hajtott a megengedettnél gyorsabban és ittas sem volt, akkor csak ritkán okolható. Amennyiben viszont igen, akkor nemcsak a sajátját, a vadkárt is állnia kell. A fizetendő összeg ilyenkor több százezer forint is lehet.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés