13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeSokk: forgó kamera előtt fejeztek le egy turistanőt muszlim terroristák

Sokk: forgó kamera előtt fejeztek le egy turistanőt muszlim terroristák

A 28 éves norvég Maren Ueland és a 24 éves dán Louisa Vesterager Jespersen túrázással akarta tölteni az ünnepeket, ezért utaztak Marokkóba. Az egyik éjjel négy férfi berontott a sátrukba, és kivégezték őket. A helyi hatóságok szerint terroristák gyilkolták meg a két nőt – írja a Ripost.

A 28 éves norvég Maren Ueland és a 24 éves dán Louisa Vesterager Jespersen egy norvég egyetemen kötött szoros barátságot pár évvel ezelőtt. Azóta átszelték már lényegében egész Európát. A barátnők idén úgy döntöttek, hogy az ünnepi időszakot Észak-Afrikában töltik, Louisa november 21-én a következőt írta a Facebook-oldalára: „Kedves barátaim! Hamarosan Marokkóba utazom!”

Pár héttel később a két fiatal nő nekivágott a kalandosnak ígérkező útnak. Ezúttal azonban nem a természettel és a nomád körülményekkel kellett megküzdenie a túrázóknak, hanem annál valami sokkal rosszabbal.

Az Atlasz-hegységben töltött éjszakák egyikén négy ismeretlen férfi rontott be a sátraikba, ahol rövid dulakodást követően végeztek velük. Pár nappal az eset után egy videó is felkerült az internetre, amelyen az látszik, hogy az egyik áldozatot élve lefejezik. A másik nő haláláról csupán annyit lehet tudni, hogy több szúrás is érte, amelyek olyan súlyosak voltak, hogy azonnal belehalt a sérüléseibe.

A legfrissebb híradások szerint három embert fogtak el eddig, egy negyediket pedig még keresnek, feltételezhetően mindannyian egy terrorsejt tagjai. Az egyik férfi például az Iszlám Állam egyik katonája. A marokkói rendőrség ezért már be is jelentette, hogy terrorcselekményként kezelik az ügyet. Közben a norvég és dán hatóságok is nyomozókat küldtek az észak-afrikai országba, hogy segítsék a marokkói kollégáik munkáját.

Ők a feltételezett elkövetők. Szélsőséges nézeteket valló terroristákról van szó (Fotó: AFP)

Louisa édesanyja a tragédia óta többször is posztolt a Facebookon. Többek között arra figyelmeztetett mindenkit, hogy senki se utazzon Marokkóba, ott ugyanis brutális körülmények között megölték a lányát és annak barátnőjét. Az egyik dán tévétársaság információi szerint először hétfő este kapott megkeresést az áldozat édesanyja, hogy hallott-e a Marokkóban megölt turistákról. A válasz nemleges volt, és könnyen azt válaszolta: jobb lesz, ha szerencsétlen hozzátartozók mihamarabb értesülnek erről a szörnyűségről. Tíz perc sem telt el állítólag, amikor az ajtón két egyenruhás csengetett. Louisa anyja azonnal tudta, hogy miért jöttek!

„A lányom annyira boldog és életvidám volt. Mindenki szerette, nem hitt a rosszban. Amikor először beszélt a marokkói útról, próbáltuk lebeszélni, de nem sikerült. Teljesen össze vagyok törve… A lányom mindig elővigyázatos volt. Most is minden óvintézkedést megtett az utazása előtt. Vasárnap hallottam róla utoljára, akkor azt írta, hogy szerencsésen megérkeztek a sátortáborba, ahonnan következő nap indulnak tovább. A lányom szólt, hogy valószínűleg egy ideig nem lesz mobilhálózata, így én nem is aggódtam. Szörnyű tudni, hogy min mehetett keresztül a gyermekem” – mesélte elcsukló hangon a B.T. nevű helyi lapnak a sokkos állapotban lévő szülő. Maren édesanyja pedig az NRK nevű norvég tévécsatornának nyilatkozott.

A helyiek sem tértek még magukhoz, elmondásuk szerint sosem ért még erőszakos bűncselekmény egyetlen turistát sem. A legtöbben abból élnek, hogy a túrázókat kísérik, segítik. Egy ilyen hír után a helyiek megélhetése nehezebbé válhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő