Több száz új munkahely lehet Pécsen

Három jelentős beruházás is jöhet Pécsen, így a német Viessmann-csoport új pécsi központjában októbertől ötven munkatársat vesznek fel, míg a másik befektetőtől ez a szám elérheti a félezret, de egy harmadik céggel is tárgyalnak már – írja a Pécsi Újság.

A Viessmann a cégcsoport új szolgáltatóközpontját Pécsen hozta létre, az 533 millió forintos beruházáshoz pedig a magyar kormány 106 millió forint támogatást biztosít. Októbertől ötven dolgozót vesznek fel.

A sajtó egy része korábban arról tett említést, hogy a városvezetés félezer új munkahelyről beszélt ennek kapcsán, azonban a Pécsi Újság értesülései szerint egy másik befektető foglalkoztathat majd körülbelül 500 főt, így egy újabb jelentős pécsi beruházásra is nagy az esély.

A lap szerint egyébként egy harmadik céggel is tárgyal már a városvezetés, de a Viessmannal ellentétben a két említett beruházó nem az infokommunikációs szektorhoz tartozik.

A beruházásokról konkrétumok még nincsenek, de már zajlanak a tárgyalások az érintett cégekkel, és a szóban forgó befektetők mellett további vállalkozások is megkeresték az önkormányzatot a befektetési lehetőségekről, feltételekről érdeklődve, velük is egyeztetnek már – tudta meg az újság.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés