Hirdetés

Minimum valamilyen platformban gondolkodunk a Jobbikon belül, de könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk – minderről Toroczkai László, a Jobbik múlt heti elnökválasztásán vereséget szenvedő jelölt beszélt. Ásotthalom polgármestere, aki a radikálisok jelöltje volt, ezzel újabb lépést tett a pártszakadás felé. Toroczkai arról is beszélt, hogy elege van a kettős mércéből a Jobbikon belül. Úgy tűnik, nem csitul a belháború az ellenzéki pártban – írja az Origo

A hétvégén tartották a Jobbik tisztújító kongresszusát, ahol Vona Gábor pártfogoltja, Sneider Tamás éppenhogy csak legyőzte a radikálisok jelöltjét, Toroczkai Lászlót. A bukott pártelnöknek a politikából való látszólagos visszavonulásával, majd ezt követően Ásotthalom polgármesterének a pártelnöki székért való bejelentkezése nagy felfordulást okozott a szervezetben. A pártban addig is meglévő törésvonalak a nyilvánosság számára is láthatóvá váltak, és a hatalomért való harc soha nem látott zavart okozott a jobbikos politikusoknál.

Új mozgalmat is alakíthat Toroczkai

Toroczkai László most arról beszélt a Blogstar oldalának adott interjújában, hogy a kongresszus óta eltelt napokban egyértelművé és világossá vált, hogy a legtöbb megyében bojkottálták a bemutatkozását, nem juttatták el a meghívóját a megyei és helyi önkormányzati képviselőkhöz, a párttagokhoz. Valójában még nyolc olyan megye sem volt, ahol teljes körű tájékoztatást kaptak az érintettek – tette hozzá.

Ásotthalom polgármestere szólt arról is, ahogy ígérte, ha bárkit retorzió ér a pártvezetés részéről, akkor együtt fogják vállalni a következményeket.
„Ugyanakkor azt sem rejtem véka alá, hogy súlyos döntések vannak készülőben. Minimum valamilyen platformban gondolkodunk a Jobbikon belül, de könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk, hiszen a tagság többségének határozott igénye van erre.”
Mindez azt mutatja, hogy gyorsuló ütemben halad a párt a szakadás felé.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét