Vallatószobát is találtak a szcientológus székházban

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Körülbelül harminc helyszínen tartottak országosan házkutatást a szerdai, szcientológus központot érintő akcióval összefüggésben. A rendőrség emberei mellett a NAV emberei is megjelentek napközben a Váci úton – értesült a 24.hu.

Úgy tudják, hogy csak a XIII. kerületi székházban három-négy úgynevezett „vallatószoba” volt és egy hazugságvizsgálóhoz hasonló eszközt is használhattak a tagjaik kikérdezése közben. Az eddigi információk szerint a hívekről feljegyzések készülhettek, adataikat rögzítették és eltárolták, többeket közülük vélhetően meg is figyeltek.

Értesülésük szerint a nyomozók ennek kapcsán dokumentumokat foglaltak le, illetve nemrégiben kartondobozokat és raklapokat vittek el a helyszínről.

Az egyenruhások szerda reggel szállták meg a Váci utat. A Szobor utcától kezdődően egy körülbelül ötven méteres területet zártak le kordonokkal. A helyszínt rendőrségi járművek lepték el, az épület bejáratához készenlétiseket állítottak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság délelőtt arról tájékoztatta az online hírportált, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során a KR NNI munkatársai 2017. október 18-án házkutatást tartanak a Szcientológia Egyház budapesti központjában.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés