Valóság: Magdi anyus feltámad

Hirdetés

A Blikk megtudta, hogy az RTL Klub napi sorozatának egyik legendás karaktere, Magdi anyus visszatér a Barátok Köztbe.

Magdi anyus, vagyis Fodor Zsóka szellemként vagy látomásként jelenik majd meg a sorozatban. Másként persze, nem is tudna, mert 2009-ben a történet szerint nagytakarítás közben balesetet szenvedett és meghalt. A színésznő akkor maga kérte, hogy írják ki a sorozatból, ám most boldogan tért vissza, és már javában forgat is a széria nagytétényi stúdiójában, amely a tévécsatorna székházának közvetlen szomszédságában van – írja a Blikk.

A forgatás szünetében a Blikk egyik munkatársának sikerült lefotóznia Zsókát, amint a Magdi anyus védjegyévé váló fejkendőben a sorozat sajtófőnökével beszélget az RTL Klub épülete előtt. Ezek után nehéz is lenne tagadni: újra a Mátyás király tér lakóival pöröl majd.

– Igen, most már elmondhatom, hogy valóban visszatérek. Be kell vallanom, hatalmas öröm ez számomra! Nagyon jó érzés, hogy újra a régi ismerősök között lehetek. Tényleg mindenki lelkesen fogadott, ennyit régen ölelkeztem, mint amikor megérkeztem. Mondtam is nekik rögtön, hogy kedveskéim, én kellettem ide! – mondta el a lapnak Fodor Zsóka, aki azt nem árulhatta el, mikor kerül képernyőre.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét