11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapCsemegeVesztett a Fidesz Tapolcán

Vesztett a Fidesz Tapolcán

Látványosan megbukott az orbáni centrális erőtér politikája, Vona Gábor pedig igazolva láthatja eddigi középre húzó taktikáját – értékelte a választási eredményeket László Róbert. Kiszelly Zoltán szerint jókor jött a tapolcai pofon a Fidesz–KDNP-nek és a baloldalnak is. Az április 12-i időközi parlamenti voksoláson történelmi eredmény született azzal, hogy a Jobbik megszerezte első egyéni mandátumát – írja az Origo.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési választókerületében, Ajkán, Tapolcán és még 58 településen azért tartottak vasárnap időközi választást, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

A Fidesz szerint több alkalommal zaklatták az önkénteseit, felgyújtották és megrongálták a plakátjait.

A választás délelőttjén Révfülöpön kevesen foglalkoztak a megmérettetéssel, Tapolcán ellenben az utolsó pillanatokban is karneváli hangulatban kampányolt a két jobboldali jelölt. Az MSZP és a DK közös jelöltje szinte csak Ajkán volt jelen plakátokon.

Urnazárás után gyorsan érkeztek az eredmények, a Jobbik hamar átvette a vezetést, és így megszerezte első egyéni képviselői mandátumát.

Orbán Viktor miniszterelnök nem a Fidesz vereségéről, hanem a vörösiszapról beszélt az ajkai tévében, a Facebookon viszont értékelte a kormánypártok újabb fiaskóját: a kapufáról kifelé pattant a labda.

A baloldal örül, hogy a Jobbik legyőzte a Fideszt, az MSZP-s Gőgös Zoltán a jövőben mozgalmibb kampányokat vár a pártjától.
Jókor jött pofon a mostani választási eredmény a Fidesz–KDNP-nek és a baloldalnak is – értékelte az Origónak az időközi voksolás végeredményét Kiszelly Zoltán. A politológus szerint a mostani győzelem felhajtóereje kitarthat őszig, amit a Jobbik minden bizonnyal megpróbál majd kihasználni. A radikálisok számára óriási eredmény, hogy egyéni körzetet tudtak nyerni, és mostantól a Fidesz első számú kihívójának állíthatják be magukat.

Részletek itt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő