10 C
Pécs
szombat, október 12, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságEgyetem és a vállalatok együtt a helyi gazdaság fejlesztéséért

Egyetem és a vállalatok együtt a helyi gazdaság fejlesztéséért

Megtelt a PTE Pollack Mihány Műszaki és Informatikai Kara egyetemi vezetőkkel, a helyi és regionális gazdaság jeles alakjaival, a legnagyobb pécsi cégek képviselőivel, hallgatókkal. A MIK-Partners’ Szakmai Nap célja, hogy plenáris előadásokon ismertessék a műszaki kar és kiterjedt partnerhálózatának közös munkáját, az elért eredményeket.

A Szakmai Nap központjában az Intelligens Város – Intelligens Társadalom állt, és olyan izgalmas szekciók közül mazsolázhatnak az érdeklődők, mint a Digitalizáció az építőiparban, Mesterséges Intelligencia, SMART Technológiák több tudományterületen.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint olyan téma van terítéken, ami a régió számára is kiemelt fontossággal bír, hiszen az egyetem szerepe egyre inkább meghatározó a térség gazdaságában. Tulajdonképpen egy olyan erőforrást jelent, ami egyre erősebben van jelen.

– Néhány éve egy komoly szövetség jött létre a városvezetés és az egyetem között, a Modern Városok Program keretében kiemelt fejlesztési lehetőségek jutnak a PTE-nek – hangsúlyozta Páva Zsolt.

A polgármester szerint a pécsi egyetem tavalyi, 650 éves jubileumának ünneplése jó alkalom volt arra, hogy a térség gazdaságának fejlesztésében játszott szerepét áttekintsék.

Páva Zsolt szerint az egyetem szerepe egyre meghatározóbb a régióban

– Most hangsúlyos szerep jut a műszaki értelmiségnek; fontos feladat, hogy a műszaki szakma megbecsültségét visszaállítsák – tette hozzá.

Betlehem József stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes a partnerséget hangsúlyozta, ahogy az a rendezvény címében szerepel is.

– A Szakmai Nap célja tökéletesen illeszkedik ahhoz a misszióhoz, amit az egyetem nyáron felállt új vezetése a magáénak vall. Olyan találkozásokra, tapasztalatcserére nyílik mód, amivel több lehetőség nyílhat meg az egyetemközpontú innovációk terén.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő