15 C
Pécs
szombat, július 12, 2025
KezdőlapTOPElkezdődött a 9. Zsolnay Fényfesztivál

Elkezdődött a 9. Zsolnay Fényfesztivál

Csütörtökön kora este hivatalosan is elstartolt a Zsolnay Fényfesztivál, vasárnap éjszakáig sötétedés után is fényárban fog úszni Pécs.

A Zsolnay Kulturális Negyed E78-as Koncertterménél tartott ünnepélyes megnyitó előtt Hummel Márk, a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezető igazgatója lapunknak arról beszélt, hogy bár nem kis feladat évről évre megújulnia a rendezvénynek, idén is igyekeztek új árnyalatokkal színesíteni az egyébként is változatos programokat. A kilencedik Fényfesztre például a Zsolnay Negyed is teljes értékű helyszínként kapcsolódik be, ahol az érdeklődőket annyi mindennel várják, hogy akár egy telejes estét is el lehet ott tölteni a következtő napokban.

Hummel Márk

– Az elmúlt években rendre százezer körül mozgott azok száma, akik meglátogatták a fesztivál helyszíneit, és az elővételes jegyvásárlások számát nézv, összehasonlítva a korábbi esztendők hasonló adataival idén is hasonló tömegre számítunk – nyilatkozta a PécsMának Hummel.

A Zsolnay Fényfesztivál legnagyobb attrakciója mindig a fényfestő verseny a Székesegyháznál – így lesz ez idén is. Hogy ezúttal csak négy versenymű lesz, azzal konkrét célja a szervezőknek, hogy pörgősebben ismételve a vetítéseket még többen tudják a helyszínen megnézni az alkotásokat.

A megnyitón Péterffy Attila, Pécs polgármestere arról beszélt, hogy számára a Zsolnay Fényfesztivál a kreativitás, a találkozások, az inspirációk és az együttlét ünnepe.

– A fény mindannyiunk számára sokkal több, mint puszta látvány – mondta a városvezető. – A fény gondolat, érzés, az emberi kifejezés egyik formája épp úgy, mint maga a művészet.

Péterffy Attila

A polgármester kiemelte, hogy a találkozásokat nem csak a személyes együttlétre érti a fesztivál kapcsán. Szerinte egészen különleges élmény az, ahogy a többszáz éves építészeti értékeink találkoznak a modern kísérletezéssel, a fénnyel való játékkal.

Miután Péterffy Attila hivatalosan is megnyitotta a 9. Zsolnay Fényfesztivált, az ünnepség résztvevői megtekinthették Varga Balázs fényalkotó művész Center Point nevű alkotását az E78 Koncertteremben.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő