Mecseki Srácok vélemény: Akik vajjal kenegetik egymást

„Megértük: ma már vajjal kenegetik egymást ugyanazok, akik korábban lenácizták, lezsidózták egymást, akik rozsdás bökőt emelve a szívükhöz kijelentették korábban: bárkivel összefogok, csak azzal a másikkal nem” – írja a Mecseki Srácok blog

Jobbikosok, LMP-sek, MSZP-sek és a Gyurcsány-hívők egymásra korábban kígyót, békát kiabáltak, mára megtalálták egymásban azt a legkisebb közös többszöröst, ami nem más, mint a Fidesz közös gyűlölete.

Ennek oltárán pedig önnön magukat, ideológiájukat, választóikat áldozzák fel.

A korábban masszívan cigány-, zsidó- és migránsellenes szélsőjobboldali Jobbik ma már Gyurcsányhoz és a bukott baloldalhoz dörgölődzik, mára elfogadhatóvá vált az őszödi hazugságbeszédet mondó is, sőt, a Jobbik szóvivője szerint nem is érdemes megállni az ördögig sem, vele is össze kell fogni a Fidesz ellen…

A baloldal legújabb főkolomposa, Karácsony Gergely, aki miniszterelnök-jelöltként ugyan az emberek alig 10 százalékának volt elfogadható, most budapesti főpolgármester lenne. Na, ő nemrég egy országos tévé stúdiójában eljutott odáig, hogy zsidókat listázni nem egyenlő a nácizmussal. Ez még belefér…

De nem jobb a helyzet helyi szinten sem. Az LMP elnökei, a pécsi Keresztes László Lóránt és az MSZP-ből átigazolt Demeter Márta a minap nemcsak egy asztalnál hintette az igét a Jobbik frakcióvezetőjével, Gyöngyösi Mártonnal, hanem egyenesen az összefogást sürgette. Keresztes ráadásul úgy gondolja, hogy a szélsőséges múlt mindössze csupán csak „vitatható”.

A pécsi ellenzéki gondolkodásúak kíváncsian várhatják a következő meglepetéseket, jelesül, hogy vajon a város lezüllesztésében tevékeny részt vállaló egykori MSZP-s alpolgármesterek miként fognak össze az őket évek óta közgyűlésről közgyűlésre sározó és földbe döngölő Jobbikkal. Az is jó mókának ígérkezik…

Fel van adva tehát a lecke minden olyan ép ésszel gondolkodó ellenzéki szavazónak, aki hónapok óta az állát keresi a padlón, hogy érdemes-e ezek közül bárkire ikszet tenni bármilyen választáson. Mert az már nyilvánvaló számukra is: ezeknek a mai ellenzéki politikusoknak nem ők, nem ügyek, nem az ország sorsa a fontos, csakis az, hogy maximalizálják túlélési képességeiket.

Még mindig a Puzsér Róbert nevű meghatározhatatlan valaki a félszemű király a szemtelenek között, hiszen ő legalább kimondta: az egész ellenzéki brancsot el kellene zavarni a közéletből, egyedüliként a kétfarkúakat hozta fel mint ellenpéldát. Itt tartanak.

PécsMa.hu – UPDATE: Azóta a már a zsidó világszövetség és a Mazsihisz is elítélte Karácsonyt. A baloldali politikus csak ezért és csak emiatt volt képes arra, hogy elnézést kérjen napokkal később.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés