5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapElmondomVeszek bérletet, pedig lenne helye a pénznek

Veszek bérletet, pedig lenne helye a pénznek

Két nap alatt 160 bliccelőt fogtak. Ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, ha csak ezek az emberek megveszik a jegyet, akkor két nap alatt több mint 40 ezer forintot fizetnek. Ha egész évben ennyien lógnak, akkor pedig 7,5 millió forint mínusz termelnek.

Valószínűséggel ennél sokkal többen vannak, akik nem vesznek jegyet, csak hát az ellenőrök nem mindenkit kapnak el.

Nekem közben 6.700 forintomba kerül havonta a bérlet, de mennyivel jobb lenne, ha nem kellene attól tartanom, hogy tovább és tovább emelik a díjat, mert egy csomóan nem fizetnek.

Ebből a pénzből el tudnék viselni egy-két normális méretben nyíló ablakot, vagy – mit ne mondjak – egy-két légkondit  nyáron, télen meg normális fűtést.

De még ennél is jobban hangzana talán, hogyha olyan bérletet is bevezetnének, hogy egy-egy pár felváltva, de utazhatna ugyanazzal a bérlettel. Ehhez az kellene, hogy sokan felfogják, aki közösből lop, az a szomszédjától lop, bliccelni pedig egyáltalán nem menő. Persze, valóban vannak kivételek, nehéz körülmények között élők, és a bérlet sem olcsó, de azért a nagy többség megfizeti. Én is. Pedig lenne helye a pénznek.

R. G. (Pécs)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő