10 C
Pécs
szombat, október 12, 2024
KezdőlapAbszolút NőEU-s szinten nagyon magas a tinianyák száma hazánkban

EU-s szinten nagyon magas a tinianyák száma hazánkban

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022-ben a 15-19 éves korúak körében 16,7 ezrelék volt a szülők aránya. Ez lesújtó, hiszen egyes nyugati országokban ma 2-4 ezrelék ez a ráta, az uniós átlag pedig 7 ezrelék a Népszava.hu cikke szerint.

Az anyagban megszólal Husz Ildikó demográfus, szociológus, aki a lapnak elmondta, itthon ezer tinédzser lány közül évente körülbelül 17-nek születik gyermeke, a már említett statisztikai adatok szerint tavaly a 15-19 éves fiatalok közül 16,7 szült, ami 1,67 százaléknak felel meg. Ez a rendszerváltás utáni időszakhoz képest már kifejezetten jó adatnak számít, hiszen az évek alatt felére esett vissza a tinédzserkori szülések száma.

De mégsem olyan átütő az eredmény, ha szem előtt tartjuk, hogy az uniós átlag 7 ezrelék körüli.

A szakértő rámutatott, hogy az alacsonyabb társadalmi státuszhoz kötődik a korai gyermekvállalás: főként alacsony iskolai végzettségű, falvakban élő, rossz anyagi helyzetben lévők nőkről és lányokról van szó. Azt is hozzátette, hogy mindez azonban szerinte nem etnikai kérdés, hiszen a népszámlálásokból látszik, hogy a roma lányok túlnyomó többségének ma már nem tizenévesen születik az első gyereke.

Úgy vélekedett, nem csupán arról van szó, hogy a leszakadó térségekben kevésbé hozzáférhetők a fogamzásgátló módszerek, a szexuális edukáció.

Mint mondta, a fiatal anyák nagy része szándékoltan vállal gyereket itthon, aminek a hátterében gyakran a családi minta áll, még akkor is, ha ennek ma már nincs meg az a támogatottsága, mint korábban.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő