12 C
Pécs
péntek, október 4, 2024
KezdőlapPécs AktuálEz eddig több mint biztató: másodszor nyertek a PMFC-s hölgyek

Ez eddig több mint biztató: másodszor nyertek a PMFC-s hölgyek

Az Astra vendégeként aratott kiütéses győzelmet a PMFC élvonalbeli női csapata, amely négy kör után, újoncként áll az előkelő ötödik helyen.

A szezon első négy fordulója után annyit bizton állíthatunk, hogy a PMFC női csapatának teljesítménye felülmúlja a várakozásokat. Az újoncként az élvonalban szereplő pécsi együttes első három meccsén négy pontot szerzett, és csak a bajnokesélyes MTK-tól szenvedett vereséget. Így utazott el Németh Zsolt csapata vasárnap Üllőre. Az Astra HFC vendégeként pedig ismét remek teljesítményt nyújtottak Égiék, akik már az első félidőben megszerezték a vezetést.

A fölényben játszó PMFC a fordulás után aztán módszeresen zilálta szét a hazaiak védelmét, bő negyed órával a vége előtt pedig már 4-0-ra vezetett. Ez lett a végeredmény is, ami után joggal ünnepelhetett a csapat – kiváltképp a Pécs mindössze 15 esztendős támadója, Turi Bori, csapata mind a négy gólját ő készítette ugyanis elő.

Ezzel a sikerrel első élvonalbeli szezonjában a Pécs négy fordulót követeően a tabella ötödik helyén áll. Ez bizony több mint bíztató!

Astra HFC–PMFC 0-4 (0-1)
Labdarúgó Női Simple Liga, 4. forduló.
PMFC: Bednár (Ronta, 88.) – Rituper (Kőmíves, 66.), Bolboaca, Bocz, Bódis (Kövesdi, 88.) – Farkas, Kiss (Spiel, 82.), Vasile, Beyala, Égi (Máté, 66.) – Turi.

Gólok: Égi (31.), Farkas (50.), Beyala (63.), Kiss (73.).

További eredmények:

Szeged–ETO 0-3
FTC–Soroksár 4-0
Szekszárd–DVTK 2-2
Viktória FC–Bp. Honvéd 0-0
MTK–Puskás Akadémia 1-0

  MGyDVGk.P
1.ETO440012-312
2.FTC330011-19
3.MTK430110-39
4.Puskás43017-49
5.PMFC42118-47
6.Viktória32103-07
7.DVTK41127-104
8. Honvéd41123-74
9.Szeged41034-103
10.Szekszárd40223-52
11.Soroksár40041-110
12.Astra40041-120

Fotó: PMFC

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő