Öröm nézni és hallani: a teljes Belvárosi együtt muzsikál, énekel és táncol a zene világnapján!

Sok oktatási intézményben divat október 1-én, a zene világnapja alkalmából valamilyen hosszabb-rövidebb műsorral készülni, a Belvárosi Általános Iskolában is minden évben megemlékeznek valamilyen formában a jeles napról. Idén a Nád a házam teteje kezdetű népdalt adták elő diákok és tanárok közösen. Lapunk pedig ott volt a helyszínen. Mutatjuk!

Az iskola tanára és az október 1-ei program főszervezője, Ódor Eleonóra elmondta, az örömzene apropója nem csupán a világnap volt: mivel a járványhelyzet miatt a  gyerekeknek sokáig nélkülözniük kellett a közösségi élményeket, mindenképpen szerettek volna alkalmat adni arra, hogy együtt érezhessék a „Belvárosihoz tartozást” – fogalmazott.

Mint megtudtuk, az eseményen az iskola minden tanulója részt vett. A hangszeren játszó gyerekek önként jelentkezhettek arra az örömteli feladatra, hogy az énekes-táncos szösszenetet kísérjék. Az is kiderült, hogy nem csak a nagyszünetben tartott közös megmozduláskor, de az órák közti kis szünetekben is szólt a zene pénteken. A tanárok szerint a tanulók egyébként nagyon fogékonyak a koronavírus-szünet után mindenféle hasonló ötletre.

A performanszról videót is készítettünk:

És persze képeket:

Előtte volt egy kis gyakorlás:

Néhány gyerek még a közös éneklés után is folytatta:

A Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban is nagy buli volt a világnap alkalmából, ők szerdán tartották a programot.

Nálatok hogy tartották a zene világnapját a suliban? 

Hirdetés