“Az ember az első, s közülük is a pécsiek”

Kővári János egész önkormányzati munkája során a civil érdekek, a város polgárainak képviseletét tekintette fő céljának, s parlamenti feladatai között is kiemelt figyelmet szán ennek. Az országgyűlési képviselőt személyes, családi indíttatás is vezérli.

A politikában és a civil szférában egyaránt már évtizedek óta aktív, feleségével négy gyermeket nevelő Kővári János a tavalyi választásokkor jutott be első ízben a parlamentbe. „Amióta az eszemet tudom, mindig is közösségi ember voltam, ezért óriási megtiszteltetésként éltem meg, hogy a körzetemben élő tízezrek bizalmából az állam legfőbb döntéshozó szervében képviselhetem őket. A választásnak volt egy személyes tétje is. A választások előtt nem sokkal elhunyt édesapám mindig arra nevelt, hogy tegyek meg mindent szeretett nemzetünk felemelkedéséért. A választások másnapján volt az ő születésnapja, kimentem a sírjához, megköszöntem neki, amit értünk életében tett, és kértem, hogy segítsen vinni a keresztet.”

Az önkormányzatban és a parlamentben is a kezdetektől a civilek érdekében dolgozó képviselő azt mondja, minden egyes törvény tárgyalásakor az embert kívánja szolgálni.

Kővári János kiemeli: örül annak, hogy javaslatára a választási törvényt úgy módosították, hogy a civilek, kisebb szervezetek ne veszítsék el a lehetőségét, hogy bekerülhessenek az önkormányzatokba, és pártatlanul a helyi érdekeket képviselhessék. Hasonlóképpen küzd azért, hogy a különböző nagyberuházások engedélyezésénél az érintett civil szervezetek beleegyezése nélkül ne lehessen természeti vagy társadalmi értékeik ellen való építkezésekbe kezdeni.

A természet és az ember iránti elkötelezettségét mutatja az a javaslat is, amelyet az alkotmány előkészítési folyamatában tett, melynek következményeként az alaptörvénybe a védendő természeti értékek közé, a vízkészlet és a termőföld mellé az erdők védelme is bekerült.

A parlamenti képviselő elmondta: legfrissebb kezdeményezése a lakásszövetkezeti rendszerrel kapcsolatban, hogy a szövetkezetekből való kilépés megkönnyebbülhessen azok számára, akik nem elégedettek azok tevékenységével.

Véleménye szerint ugyanis a tulajdon védelméhez az is hozzátartozik, hogy a tulajdonosok érdekei legyenek az elsődlegesek a szövetkezetekben, s ne az őket szolgáló szervezeté.

Emellett részt vesz a formálódó civil törvény megalkotásában, annak érdekében, hogy mind erőteljesebben képviselhesse magát a szféra, s olyan törvény születhessen, amely átláthatóvá, hatékonnyá teszi a működésüket, és segíti a valódi civil kezdeményezéseket.

A várost érintő kérdések is időről időre terítékre kerültek a parlamentben. Mint mondta, a Kodály Központ fenntartásáért, az elkerülő útért, a város gazdasági és társadalmi érdekeiért pécsi képviselőtársaival közösen lobbiznak, akikről elmondta, hogy jó csapatként küzdenek a polgármesterrel együtt a városért.

„A családom sokszor hiányol, s óriási áldozatokat hoz a munkám miatt, amiért hálás vagyok nekik. Napi legalább tíz-tizenkét órát dolgozom, sokat vagyok távol, még hétvégén is, de igyekszem odahaza is teljes emberként helytállni” – mondja a képviselő, hozzátéve: neki mindig Pécs lesz az első helyen a szívében, s az itt élő emberek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.