Ismét csúcsot döntött a Királyegyházi Cementgyár

A 2017-es év ugyan az elmúlt időszak egyik leghidegebb telével indult, ami az építőiparban dolgozók mindennapjait is megnehezítette, mégis a Királyegyházi Cementgyár az eddigi legjobb évét zárta.

A LAFARGE Cement Magyarország Kft. a 2016-os évhez képest jelentős mértékben tudta növelni tavaly a magyar piacokon értékesített cementmennyiségét, ami elsősorban a kedvező hazai építőipari helyzetnek köszönhető. “A növekvő állami és uniós források bevonása már tavaly is érződött, de az iparági előrejelzések szerint ez a tendencia tovább fog erősödni a következő években. A 2017-es évet tekintve kiemelt beruházásnak a Puskás Ferenc Stadion, valamint az M44 autópálya építése számított, míg a magánszektorban a kormányzati intézkedések következtében a növekvő lakásépítési kedv is kedvezően hatott árbevételünk gyarapodására” – számolt be Hoffmann Tamás, értékesítési igazgató.

Hoffmann Tamás, értékesítési igazgató

A nagy volumenű – elsősorban Budapest és vonzáskörzetében koncentrálódó – piaci igények kielégítése nemcsak a termelésnek jelentett kihívást, hanem a cementgyár logisztikai kapacitásának bővítését is szükségessé tette. A cégnek immár országosan több mint 500 szállítási címre kell eljuttatnia a kiváló minőségű termékeit.

A Királyegyházi Cementgyár versenyképességének növekedését mutatja az is, hogy a belföldi értékesítés mellett a LafargeHolcim nemzetközi hálózatának szerves részeként alapanyag-szállításokkal járult hozzá a környező cementgyárak működéséhez, amely jelentős export árbevételt jelentett a cég számára – szinte duplájára nőtt a külföldön értékesített termékek mennyisége.

A megsokszorozódott feladatok a lokális munkaerőpiacra is jótékony hatással voltak: a LAFARGE több mint 15%-kal tudta növelni munkavállalóinak számát Királyegyházán.

A cementgyár működésének sikerét tovább erősíti a 2017-es évben elnyert rangos elismerések sora, amelyek közül is kiemelendő az Andorrában átvett nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj, amit szakmai körökben építészeti Oscar-díjként emlegetnek.

A Királyegyházán előállított cement hazánk egyik legrangosabb minősítő pályázatán is eredményesen szerepelt: a magas minősége és megbízhatósága, a fogyasztóknak kínált előnyök és kreatív ötletei miatt elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat és Klímabarát különdíjat.

A megyei eredményeket tekintve megemlítendő, hogy a LAFARGE a 2016-os forgalma alapján decemberben a Baranya Megyei top 100-as lista előkelő kilencedik helyét szerezte meg.

A gyártás mellett a LAFARGE számára a közösség is fontos része küldetésének: az elmúlt évben 29 önkéntes programja keretében 48 munkatárs segítségével 730 munkaórát fordított közösségi kezdeményezések megvalósítására. A számos falunap, vetélkedő, egyéb program szervezésében való közreműködése közül kiemelendő az ősszel elültetett több száz őshonos fa a gyár környékén.

“A növényeket szerető emberként büszke vagyok kollégáim faültetési akciójára, amellyel hozzájárulhattunk a fenntarthatósági ambíciónkhoz, a környezeti terhelés csökkentéséhez. A környezetért felelős cementgyártóként 2030-ra tonnánként 40 százalékkal kívánjuk a nettó szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni. Az Egészség- és munkavédelem terén több munkavédelmi intézkedést és beruházást is sikerült foganatosítani, hogy ezzel is csökkentsük a munkahelyi balesetek kockázatát a gyárban, illetve gépjárművezetés közben. Az idei évben további növekedésre számítunk. Ugyan az építőipari fellendülésnek tavaly velejárója volt az alapanyag, a szakemberek, sofőrök hiánya is, ez úgy gondolom, nem fog változni a 2018-as évben sem.
Helyi vonatkozásokkal pedig nagy reményekkel nézünk a pécsi Modern Városok program elé, nemcsak mint alapanyag beszállító, hanem reményeink szerint a beruházások hozadékaként szorosabbra tudjuk fűzni a szálakat a Pécsi Tudományegyetemmel a kutatás-fejlesztések terén is. Bízom benne, hogy tovább tudjuk növelni az elégedett ügyfeleink számát.” – tette hozzá Hoffmann Tamás, értékesítési igazgató. (x)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés