Mik az iskolakezdés elengedhetetlen kellékei?

Vajon tényleg annyi minden kell a gyereknek az órákon, ahogy az az iskolai listán szerepel? Attól tartunk, hogy igen. 

Már írtunk róla korábban, hogy a tanévkezdéshez sokféle támogatást vehetnek igénybe a pécsi családok. Ezzel egyidejűleg fontos, hogy az iskolába kerülő nebulóknak milyen eszközökre van szükségük a tankönyvek mellett. A Pécs Plaza papírboltjában, az Irka-Firka Papír-Írószernél jártunk, ahol Neumann Dóra üzletvezető elmondta, mikre készülnek fel az üzletben egy-egy tanítási év kezdete előtt.

A legfontosabb az írószerbolt vezetője szerint, hogy náluk a termékek széles skálája megtalálható. Vannak márkás, nagyon jó minőségű és ezzel együtt drágább táskák, füzetek, ceruzák, más eszközök. Ezekkel párhuzamosan árusítanak egyszerűbb, olcsóbban megvásárolható termékeket is, mondta Neumann Dóra. Tapasztalataik szerint sok család teszi le a voksát a drágább termékek mellett pusztán azért, mert ezek jóval több ideig bírják a strapát. Sőt, iskolatáskákra még általában 2 év garancia is van. Találkoztak már olyan esettel is, mikor egy iskola konkrét típust és márkát jelölt meg például a ceruzakészletnél, így az olcsóbb fajta nem is volt elfogadható számukra.

Az, hogy a gyerekeknek milyen tanszerekre van szükségük Pécsett, iskolánként változik. A legtöbb szülő az iskolák által összeállított listával a kezében érkezik, amely (főként az elsősök esetében) konkrét eszközöket vonultat fel.

A divat természetesen az iskolatáskák és füzetek terén változik, ahogy a ruhák esetében is. Ma már az egyszerű füzeteket nem vonják be mintás papírral, inkább a gyárilag színes figurás fedlappal ellátottak mennek. A lányoknál a táskák és az írószerek, füzetek is a legtöbbször lovas, Disney hercegnős, vagy más állatos mintákkal borítottak, ezek a legkeresettebbek. A fiúknál inkább a futball, az autók, illetve a szuperhősök a menők 2018-ban.

Az iskolatáskák esetében a szülők szinte kizárólag olyat vásárolnak, amely ergonomikus hátrésszel rendelkezik, tudtuk meg. Néhány éve a mágneszáras táskák kezdtek jobban fogyni, hiszen ezeknek hosszabb az élettartama a cipzárasakénál. Az is fontos szempont, hogy osztott legyen belül a táska, a minél jobb átláthatóság és a kényelem érdekében. Végül, de nem utolsósorban az anyag is fontos a szülőknek, hiszen a táskának sok megpróbáltatást kell kibírnia.

A kerekeken húzható, bőröndszerű iskolatáskák egyébként Magyarországon még nem igazán elterjedtek, inkább csak Nyugat-Európában kedvelik őket. Mindenesetre a gyerekek az üzletvezető szerint inkább csak a mintát, a dizájnt tartják szem előtt.

Az üzletben nem csak a kínálatra, de az impozáns környezetre is nagyon figyelnek
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés