„A művészetben magasak az elvárások”

Január 14-én, szombaton reggel kilenc és este hét között várja a látogatókat az ANK Művészeti Iskola Válogatások című kiállítása a Civil Közösségek Házában.

hirdetés

Az iskola képzőművészeti tagozatos diákjainak negyven alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítók idén szakítottak hagyományokkal: iskolájuk helyett a Civil Közösségek Háza ad otthont az alkotásoknak. Szeretnék, ha idei tárlatuk is olyan sikeres lenne, mint a tavalyi, jubileumi kiállítás.

„Intézményünk múlt évben ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját” – tudta meg lapunk Simon Krisztina művészeti vezetőtől – „Rendkívüli esemény volt, kiállításaink történetében a legnagyobb. A mostani rendezvényünk a tavalyi tárlat anyagából építkezik, szerencsére idén (január 10., kedd – a szerk.) is szép megnyitónk volt” – mondta.
A művek láttán nehéz elhinni, hogy a kiállítók a 10-15 éves korosztály képviselői, a munkák profi kezekre, és sok esetben egészen kiforrott ötletekre vallanak: „A művészet világában mindig is magasak voltak az elvárások, korosztálytól függetlenül. Iskolánk fő célja, hogy megfeleljünk az adott követelményeknek” – tette hozzá a vezető.

Czimermann Zsuzsanna írása