„Csúcsra ért” a kutatóközpont építése

Alig négy hónap alatt elérték a 400 ágyas klinikával szemközt, 7 milliárd forintos beruházás keretében épülő kutatóközpont legmagasabb pontját a kivitelezők. Az úgynevezett Science Building a tavasz végére teljesen elkészül. A bokrétaavató ünnepségen az egyetem vezetői mellett Páva Zsolt polgármester is részt vett.

hirdetés

GALÉRIA. KLIKK IDE!

Minden épület kivitelezése során fordulópontot jelent az a pillanat, amikor a létesítmény eléri legmagasabb pontját. Az eseményt általában bokrétaavató ünnepség keretében teszik emlékezetessé, amikor egy koszorút, virágcsokrot helyeznek el az épületen. A javarészt uniós forrásokból megvalósuló pécsi kutatóközpont november végére, négy hónappal az építkezés megkezdése után jutott el eddig a pillanatig.

Mint azt Bódis József, a beruházó Pécsi Tudományegyetem rektora az ünnepség előtt lapunknak elmondta, a létesítmény jelentősége abban áll, hogy hosszú évtizedek után Pécsett egy olyan kutatóközpont, kutatóintézet jön létre, amely nagyon hiányzott már ebben a régióban. „A ház lehetőséget teremt arra, hogy azok a kutatóink, akik eddig a világ más részeire kényszerültek a hazai infrastruktúra hiánya miatt, a jövő évtől itthon is zavartalanul végezhetik tevékenységüket” – így az universitas első embere.

Páva Zsolt polgármester úgy fogalmazott: amikor egy város rivális országokkal, településekkel áll versenyben, fontos, hogy fel tudjuk mutatni előnyeinket. Pécs esetében ilyen az autópálya, a kulturális létesítmények, s most ez a kutatóközpont, mondta. A polgármester szerint fontos volt, hogy a Pécsett élő és dolgozó kutatók méltó helyen végezhessék munkájukat; a Science Building erre lesz alkalmas.

Grabarics Gábor, a kivitelezést végző építőipari társaság első embere elmondta: a kivitelező a szerződésben vállalta a Science Building épületegyüttes 288 napon belüli kivitelezését. Rámutatott: a dolgozók jó munkát végeztek, hiszen jól áll az építkezés, még jobban, mint azt tervezték. Mindez azt jelenti, hogy a 2012-es őszi szemeszterre kívül-belül készen lesz a 7200 négyzetméteres tudásbázis.

A Pécsi Tudományegyetem a Science Building létrehozásával kívánja szolgálni a természettudományi és orvostudományi oktatás, kutatás és innováció számos területét. A Science Building korszerű – a dél-dunántúli régió életében évtizedes hiányt pótló – nemzetközi tudományszervezési és menedzsment normák szerint kialakított új kutatóintézmény lesz, amely a kutatóegyetemi rangot megcélzó PTE zászlóshajója lehet. Együttműködik a vállalatokkal, és rugalmasan reagál a kutatási trendekre, a tudásalapú gazdaság igényeire.

A PTE vezetősége 2008-ban jelentette be, hogy Science Building néven egy kutatóközpont építésére nyert mintegy 6,5 milliárdos uniós támogatást. A központban a legmodernebb természettudományi kutatások zajlanak majd, három területen (biotudományok, környezettudományok és információtechnológia). A centrum emellett oktatási célokat is szolgál: korszerű hallgatói laborok is a diákok rendelkezésére állnak majd, emellett egy 300 fős nagyelőadó, valamint két kisebb, 150 fős terem is megépül.