A város napja – „A közösségben a jövő”

A csütörtöki ünnepi közgyűlés dr. Páva Zsolt és Udvardy György megyés püspök beszédével kezdődött meg. A város napja alkalmából kitüntetések átadására is sor kerül majd.

Dr. Páva Zsolt ünnepi nyitóbeszédében Pécs kulturális sokszínűségét, a 2010-es művészeti eseményeket, fejlesztéseket méltatta. „Pécs megtapasztalta, mit jelent a közösség, hogy mit jelent a közös többszörös. A polgárok összefogása sokszor többet ér, mint bármi más. Azt tartják, hogy a jelent kölcsönbe kapjuk gyermekeinktől. Kijelenthetjük: olyat teremtettünk, amelyre méltán lehet büszkék utódaink” – így dr. Páva Zsolt.

A polgármester az aktuális kérdésekkel kapcsolatban elmondta: erőfeszítéseink eredményeként képesek leszünk kikeveredni a válságból. „Nekünk az a lehetőségünk és kötelességünk, hogy erős várost építsünk saját gazdasággal, amely képes visszafizetni temérdek adósságát, amely fejlődik, amely képes enyhíteni a rászorulók gondjain. Erős várost, ahonnan nem elmenni akarnak az emberek, hanem ide jönni” – mondta a polgármester.

Udvardy György megyés püspök beszédében szintén a közösség erejéről szólt. Mint mondta, az ember és közösség kapcsolata sok esetben a boldogulás kulcsa. A közjó fontosságával kapcsolatban megemlítette: annak szolgálatában az egyház a maga eszközeivel próbál jelen lenni, szerepét betölteni.

Elmondta: nagyra becsüli a város eddigi erőfeszítéseit, de felajánlja az egyház segítségét is minden olyan területen, ahol arra szükség van. „Számtalan ilyen terület van az emberért a közösségért és a közjóért. Isten áldása legyen azon, aki a közjóért, a közösségért, másokért jót tesz” – zárta szavait az egyházi vezető.

Frissítve (11:17)

A beszédek után kezdetét vette az ünnepi műsor. A Leőwey Gimnázium német néptánccsoportja, az August Senoa aszonykórusa, a művészeti iskola tangó táncbemutatója után Gulyás Dénes egy olasz dalt adott elő, majd a Vivat Bacchus műsora következett. Az ünnepélyes díjátadások előtt a Pécsi Nemzeti Színház új, készülő repertoárjából adtak elő részleteket a teátrum művészei. Többek között a Hófehérke balett előadásból és a Falstaffból adtak ízelítőt.

Frissítve (12:31)

1. A Közgyűlés Keserü Ilona részére, a város kulturális és művészeti értékeinek megőrzéséért végzett kiemelkedő munkájáért, a képzőművészet területén elért elévülhetetlen érdemeiért a

„Pécs Város Díszpolgára”

kitüntető címet, és az ezzel járó 300.000 Ft jutalmat adományozza.

2. A Közgyűlés Szénási János részére a kiemelkedő színvonalú, sokrétű lelkipásztori tevékenysége és a köz érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként

„PRO CIVITATE” Emlékérem

kitüntetést, és az ezzel járó 300.000 Ft jutalmat adományozza.

3. A Közgyűlés Dörömböző Géza részére kiemelkedő művészi színvonalú és sokrétű zenei tevékenysége elismeréseként a

Posztumusz „PRO CIVITATE” Emlékérem

kitüntetést, és az ezzel járó 300.000 Ft jutalmat adományozza.

4. A Közgyűlés Balikó Tamás részére a város kulturális és művészeti értékeinek megőrzéséért végzett kiemelkedő tevékenységéért és a színházi területen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a

„PRO COMMUNITATE” Emlékérem

kitüntetést, és az ezzel járó 250.000 Ft jutalmat adományozza.

5. A Közgyűlés Dr. Kiss Tibor részére magas színvonalú szellemi és tudományos munkássága elismeréseként a

„PRO COMMUNITATE” Emlékérem

kitüntetést, és az ezzel járó 250.000 Ft jutalmat adományozza.

6. A Közgyűlés N. Szabó Sándor és Unger Pálma részére a város kulturális és művészeti értékeinek megőrzéséért végzett kiemelkedő munkájukért és kulturális és a művészeti területen elért sikereik elismeréseként a

„PRO COMMUNITATE” Emlékérem

kitüntetést, és az ezzel járó 250.000 Ft jutalmat adományozza.

7. A Közgyűlés Dr. Sárosi István részére magas színvonalú orvosi tevékenysége, valamint tudományos kutatói munkája elismeréseként a

„Városháza Emlékérem”

kitüntetést, és az ezzel járó 200.000 Ft jutalmat adományozza.

8. A Közgyűlés Gaál Csaba részére sport és edzői tevékenysége, példaértékű szakmai eredményei elismeréseként a

Posztumusz „Városháza Emlékérem”

kitüntetést, és az ezzel járó 200.000 Ft jutalmat adományozza.

9. A Közgyűlés Bárdos Sándor részére a magyar nemzeti összetartozás érdekében végzett eredményes és példaértékű munkája elismeréseként a

„Városháza Emlékérem”

kitüntetést, és az ezzel járó 200.000 Ft jutalmat adományozza.

10. A Közgyűlés Kömlői Sándor részére az évtizedeken át az oktatás és nevelői munka érdekében végzett példaértékű szakmai munkája elismeréseként

„Városháza Emlékérem”

kitüntetést, és az ezzel járó 200.000 Ft jutalmat adományozza.

11. A Közgyűlés Andor Mária részére empatikus, szociális érzékenységgel végzett áldozatos munkája elismeréseként

Posztumusz „Városháza Emlékérem”

kitüntetést, és az ezzel járó 200.000 Ft jutalmat adományozza.

12. A Közgyűlés Orcsik Ferenc részére a közművelődés területén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként

„Pécs Város Közművelődési Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

13. A Közgyűlés Dr. Szolcsányi Jánosné részére több évtizedes kiemelkedő pedagógiai tevékenysége és igazgatói munkája elismeréseként a

„Pécs Város Oktatási Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

14. A Közgyűlés Vivat Bacchus együttes részére kiemelkedő színvonalú, sokrétű művészeti tevékenysége elismeréseként a

„Pécs Város Művészeti Díja”

kitüntetést és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

15. A Közgyűlés ifj. Dárdai Pál részére a labdarúgás területén elért eredményei, valamint kiemelkedő sportolói tevékenysége, kiváló eredményei elismeréseként a

„Pécs Város Testnevelési és Sport Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

16. A Közgyűlés Hirth Ferenc részre az elektronikai fejlesztések, valamint a gazdaság területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a

„Pécs Város Műszaki Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

17. A Közgyűlés Vucskicsné Fügedi Éva részére a bölcsődei korú gyermekek érdekében végzett áldozatos tevékenysége, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként a

„Pécs Város Szociális Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

18. A Közgyűlés Magay Miklós részére színvonalas, eredményes és példaértékű közszolgálati és önzetlen társadalmi munkájának elismeréseként a

„Pécs Város Közszolgálati Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

19. A Közgyűlés Prof. Dr. Kilár Ferenc részére a kiemelkedő színvonalon végzett tudományos tevékenysége elismeréseként a

„Pécs Város Tudományos Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

20. A Közgyűlés Lőrincz Sándor részére az áldozatos, sokrétű humanitárius tevékenysége elismeréseként a

„Pécs Város Humanitárius Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

21. A Közgyűlés Ljiljana Jakupak-Pancirov részére kiemelkedő kisebbségi munkájának elismeréseként a

„Pécs Város Kisebbségi Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

22. A Közgyűlés dr. Kozma Ferenc részére lelkiismeretes, pontos, magas színvonalú újságírói tevékenysége elismeréseként a

„Pécs Város Sajtódíja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

23. A Közgyűlés Korontos Zoltán részére kapitányságvezetőként kifejtett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként a

„Pécs Város Közbiztonsági Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

24. A Közgyűlés Várszegi Csaba részére hosszas, áldozatkész, fiatalokat nevelő, oktató munkája elismeréseként a

„Pécs Város Ifjúsági Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

25. A Közgyűlés Gellér B. István részére kiemelkedő művészeti tevékenysége elismeréseként a

„Pécs Város Képző- és Iparművészeti Díja”

kitüntetést, és az ezzel járó 150.000 Ft jutalmat adományozza.

Keserü Ilona a díszpolgári cím átvétele után a kitüntetettek nevében minden pécsi polgárnak megköszönte a díjakat. Mint mondta, fiatalon Pécsett az ország második világháború utáni újjáépítésében is részt vállalhatott bizonyos értelemben. Köszönetét fejezte ki azoknak, akik akkor, s azóta is folyamatosan a segítségére voltak munkájában. “Pécsen egy fatasztikus fiatal művész generáció él most már, akik tovább csinálják, amit tőlünk tanultak, s amit magukal hoztak” – zárta mondandóját Pécs új díszpolgára.

Páva Zsolt az ünnepi közgyűlés lezárásaként emlékeztetett rá: nem üres frázis, hogy “Pécs, a kultúra városa”. “Pécsnek ez az ereje, a szellem. Abban bízom, hogy ez a forrás soha nem fog kiapadni. Ebbe bízva gratulálok minden díjazottnak” – búcsúzott a polgármester.

Hirdetés

Comments are closed.