„Az egyház nem uniformizál”

Mind a tanárok, mind a diákok és szüleik kedvezően fogadták a hírt, hogy a Pécsi Egyházmegyének adja át az önkormányzat a Török István utcai iskola fenntartását – jelentették be az alapfokú oktatást nyújtó intézményben csütörtökön.

Kővári János, önkormányzati és parlamenti képviselő, az iskola igazgatóhelyettese és dr. Udvardy György megyés püspök vett részt azon a sajtótájékoztatón, amelyben vázolták a Török István utcai intézmény jövőjét. A nyolcosztályos, idén közel száz diákot oktató iskola szeptembertől kerül át a Pécsi Egyházmegye fenntartásába, s a tervek szerint legalább huszonöt éven át működtetik is az intézményt a katolikusok.

Mint azt a megyés püspök elmondta, a környéken élők nehéz körülményei miatt szükséges, egyben örömteli lépésként tekintenek a fenntartóváltásra. Jelezte: az oktatás területén az evangéliumot mint emberformáló, kultúrateremtő erőt kívánják alkalmazni. „Feladatunk, hogy a szegénység bármilyen formájára nagy figyelmet fordítsunk” – utalt a környéken élők nehéz anyagi, lelki körülményeire.

A pedagógiai módszerekkel kapcsolatban azt mondta: az egyház nem fog uniformizálni, nem ír elő kötelező köpenyviseletet, nem kér keresztlevelet. Ahhoz azonban ragaszkodik, hogy vallási oktatás történjék az intézményben. A szeptembertől hetedik, illetve nyolcadik osztályt kezdőknek kötelező jelleggel azonban nem kell részt venniük hittanórákon; helyette választhatják az etikaoktatást is. Az intézményben egyébként jelenleg is van hittanoktatás, hiszen évente 10-20 tanuló szülője igényli ezt.

Udvardy György hangsúlyozta: az egyház szolgálni, értéket közvetíteni szeretne a keleti városrészben, s a jövőben anyagilag is segíteni kívánja a környéken élőket szociális programokkal, együttműködik civil szervezetekkel, többek között a Katolikus Karitásszal, a Máltai Szeretetszolgálattal.

Az iskola pedagógusai és a szülők jól fogadták a fenntartóváltást, hiszen eddig úgy tűnik, a tanulók és a tanárok is maradnak az iskolánál. Sőt, az iskola igazgatóhelyettese szerint többen már jelezték: a következő tanévtől a Török István utcai intézménybe íratnák át gyermekeiket a város más iskoláiból.

Mint elhangzott, a Pécsi Egyházmegye – bár, ahogy a megyeszékhelyről, úgy több baranyai településről is megkeresték – egyelőre nem tervez feladatellátást további oktatási intézményekben.

Kővári János elmondta. a város szándéka, hogy egységesen, több oldalról is igyekezzenek mindent megtenni a város leszakadó részein élők kedvezők körülményeiért. Említést tett a György-telepi teleprendezési tervről, s megköszönte a civilek, a szociális szervezetek eddigi, s jövőbeni tevékenységéért.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés