„Ha valamivel nyerünk, ahhoz érdemes hozzátenni”

Az újonnan elkészült Aradi-Kodály-Klimó körfogalom átadása utánra időzítette szomszédos házának külső tisztítását dr. Rappai Gábor, a PTE Közgazdaságtudományi Karának dékánja. „Ha nyerünk valamit az egyik oldalon, igyekezzünk ahhoz a magunk részéről is hozzátenni” – foglalta össze a szombat délelőtti akció mottóját.

Mint minden építkezés, e csomópont kialakítása is elkerülhetetlenül porral, szennyeződéssel járt, ami a közgazdász Bartók Béla utcai lakásának homlokzatán is nyomott hagyott. Rappai Gábor a körforgalom használatba vételét követően úgy gondolta, „az amúgy is esedékes tisztítást” most fogja elvégezni. Ehhez a BIOKOM Kft-től bérelt kisebb darus kocsi, valamint saját magasnyomású locsolótömlője volt segítségére.

Az arra járók érdeklődését is felkeltő akciót részben figyelemfelhívásnak szánja az egyetemi oktató, aki így szeretne hozzájárulni az – immár új körforgalommal gazdagabb – környék rendezett képéhez. A közgazdász szerint a városlakóknak érdemes közvetlen környezetükben is megtalálni azokat a pontokat, amelyek szépítéséhez, rendezéséhez maguk is hozzá tudnak járulni. Hogy ezt Rappai Gábor mennyire komolyan gondolja , azt jól  mutatja, hogy hasonló tisztításokhoz akár szívesen kölcsön is adja a magasnyomású szettjét, amennyiben megkeresik ezzel.

Hirdetés

Comments are closed.