12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzóna100 éve született minden idők legnépszerűbb pápája, aki Pécsett is járt

100 éve született minden idők legnépszerűbb pápája, aki Pécsett is járt

A II. János Pál út és a Szent II. János Pál Római Katolikus Plébánia is őrzik többek között az emlékét a rendkívül népszerű pápának, aki 1991-ben személyesen tett látogatást Pécsett, sőt szentmisét is tartott a pogányi repülőtéren. Szent II. János Pál pápa Karol Józef Wojtyła néven született 1920. május 18-án a lengyelországi Wadowicében, 2005 áprilisában hunyt el.

Szent II. János Pál pápa a katolikus egyház feje volt 1978-tól haláláig. Pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése, ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért. Erkölcsi tanításában a konzervativizmus, valamint az emberi élet és méltóság melletti kiállás jellemezte. Társadalmi kérdésekben egyaránt kritizálta a „létező” szocializmust és a kapitalizmust. Szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az Európai Unió alkotmányában. A béke híve volt, többször felemelte szavát a háborúk ellen.

A 2014-ben utódja, Ferenc pápa által szentté avatott II. János Pálról a róla elnevezett pécsi plébánia így emlékezett meg közösségi oldalán:

Pécs polgármestere pedig így tisztelgett a korábbi pápa emléke előtt:

 Forrás: Wikipedia, Facebook

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő