14 éves lány akart késsel rabolni Hosszúhetényben

Egy tizennégy éves lány akart felfegyverkezve kirabolni egy vas-műszaki boltot Hosszúhetényben kedden. Csukjával a fején, és egy nagy konyhakéssel a kezében lépett be a boltba, majd az egyetlen női alkalmazottat halálosan megfenyegette, és pénzt követelt tőle.

Hadonászott a késsel, de az eladó nem adta át a bevételt, erre a lány azt mondta, hogy ez csak figyelmeztetés volt, legközelebb már gyilkolni fog, majd elment. A boltos egyből szólt a helyi körzeti megbízottnak, aki még az utcában fülön csípte a lányt.

A rendőrség ismertetése szerint, a kihallgatáson mindent beismert, azt is elmondta, hogy előző este egy bankrablós filmet látott, abból merítette az ötletet, és a bátorságot. Pénzre nem volt szüksége, mert rendezett körülmények között él, azt mondta, megbánta, amit tett. A rendőrség ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet miatt folytat büntetőeljárást.

Hirdetés