15 államot fenyeget az ebola

Az Oxfordi Egyetem tudósai szerint Nyugat- és Közép-Afrika 15 államában ütheti fel a fejét az Ebola-vírus, további 70 millió embert veszélyeztet a fertőzés – az MTI közlése szerint.

A kutatók tanulmányukban összehasonlították a korábbi Ebola-járványok kitörését a vírus lehetséges terjedésével a denevérek és csimpánzok körében, hogy előrevetítsék, miként terjedhet el a járvány az óriási állatállományon keresztül.
Ez az első olyan tanulmány, amelyben a szakemberek megpróbálnak magyarázatot adni arra, hogyan terjedt el a testnedveken és véren keresztül fertőző Ebola-vírus Nyugat-Afrikában.

Az általuk felrajzolt térkép szerint a Közép-Afrikai Köztársaságban, Kamerunban, Ghánában és 12 másik afrikai országban jelenhet meg a fertőzés, amely 2014-ban már majdnem 2300 halálos áldozatot szedett.

A szakemberek feltételezik, hogy számos denevérfaj hordozza a vírust kórtünet nélkül Nyugat-és Közép-Afrika őserdőin keresztül, terjeszti a betegséget más állatokra, amelyeket viszont egyes közösségekben leölnek és elfogyasztanak.
Az oxfordi tanulmány szerint Elefántcsontparton, Gabonban, Angolában, Tanzániában, Togóban, Etiópiában, Mozambikban, Burundiban, Egyenlítői-Guineában, Madagaszkáron, és Malawiban is felütheti fejét a vírus.

 

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Hirdetés