13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírek15 tüntető autóból 8 pártoktól érkezett

15 tüntető autóból 8 pártoktól érkezett

Második napja tart a szakszervezetek reggeli sztrájkja Pécsett a Budai vámnál és a cserkúti elágazásnál Pécs határában, a cél a kormány térdre kényszerítése. Kedd reggel a Budai vámnál álló tizenöt tüntető autó fele ellenzéki pártokhoz köthető volt. A nyugdíjas tüntetők szerint ők az unokáikért demonstrálnak. 

Kedd reggel nyolc óra körül 15 autót számoltunk a sorban, ebből négy DK-s, három MSZP-s, egy pedig Momentumos zászlóval/logóval volt feldíszítve.

Minden nap reggel hatkor kezdenek, a meghirdetett tíz óra előtt egy órával, kilenckor elhagyják a helyszínt a tüntetők. A Budai vámnál tiltakozott 8-kor Benke Norbert, a Vasas Szakszervezeti Szövetség regionális ügyvivője. Az akció szervezője szerint nincs értelme tovább maradni, mert már kilenckor sincs akkora forgalom, ugyanakkor állítása szerint nem is az a lényeg, hogy milyen torlódást okoznak, maga a tiltakozás a jelzés.

– A hóhelyzetre persze figyelni kell, rögtön levonulunk majd, ha balesetveszélyessé válik a környék, a biztonságra figyelni kell. Azt egyébként nem gondolom, hogy mi számon lennénk kérve, ha baleset adódna az általunk okozott torlódás miatt – mondta.

A hét utolsó munkanapjáig, péntekig biztosan kint lesznek, aztán a jövő héten majd meglátják, hogy lesz – Benke szavai szerint.

DK-s, MSZP-s lobogók az autókon

Az idős, nyugdíjas tüntetők azt mondták, hiába nem érinti őket a törvény, ők az unokáik, gyermekeik miatt vannak kint.

Benke szerint elvétve akadnak csak olyanok, akik nemtetszésüket fejezik ki a dudálással, egyébként az egyszerű emberek, a reggel munkába induló melósok kedvesen integetnek, szolidarítanak.

Rákérdeztünk arra is, mi van azokkal a dolgozókkal, akik a tüntetés miatt késnek el a munkahelyükről. Benke Norbert szerint egyfelől azért annyira sokat senki nem késik, másfelől jól elterjedt a tüntetés híre, megérthetik ezt a feljebbvalók.

Kunszt Márta DK-s képviselő és Gulyás Emil MSZP-s önkormányzati képviselő, a szocialista párt pécsi elnöke is a helyszínen volt, és egy momentumos kitűzővel ellátott fiatal is szolidarított a többiekkel.

Elterjedt az is, hogy szándékosan kapcsolták le a lámpákat a tüntetés idején, de kiderült, azt csak a német multi, az E.ON tehetné meg, ugyanakkor erről szó sem volt, mindössze egy biztosító berendezés ment tönkre, amit ki is javítottak. Így szerda reggel ismét lámpafény mellett tüntethetnek a demonstrálók a reggeli csúcsforgalomban, hogy akadályozni tudják azt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő