12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzóna150 milliót csaltak el a vízórákkal

150 milliót csaltak el a vízórákkal

A Tettye Forrásház Zrt. által lecserélt vízórák tetemes hányadáról derült ki, hogy azokat korábban manipulálták, amivel súlyos károkat okoztak a társaságnak. A cég minden berendezést bevizsgáltat.
Egyes pécsi utcákban köztudott volt, hogy éppen ki foglalkozik a vízórák megbuherálásával. A tilosban járó szakik – némi „zsebpénz” fejében – igen komoly, illegális vízdíj-csökkentésre adtak lehetőséget – függően attól, hogy ki mennyire volt bevállalós.

A Tettye Forrásház Zrt. pedig szúrópróbaszerű ellenőrzés után döntött úgy, hogy júniustól minden lecserélt vízórát bevizsgáltat. Az ellenőrzések során gyanússá vált ugyanis, hogy több berendezést is manipuláltak az elmúlt években. A cég ezért minden mérőt bevizsgáltat a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által erre a feladatra feljogosított laboratóriumában.

Mint azt a városi vízszolgáltató kommunikációs referense, Csöngei Adrienn elmondta, a mérőket négyévente cserélik, a berendezést a hitelesítő bélyegzés és a szolgáltató munkatársa által felhelyezett szerelési zárak őrzik a legközelebbi mérőcseréig. Mivel nem lehet őket roncsolásmentesen megbontani, jelzik, ha valaki manipulálni szeretné a vízmérést. A zárak épségének megőrzéséért a fogyasztó felel, annak jogi és anyagi következményeivel együtt – mondta.

A szolgáltató idén június óta 2900 mérő ellenőrzött, s közel száz esetben találtak plomba-, mérőszerkezet-sérülést, szándékos manipulációt.

Többségében úgynevezett szárnycsonkolást alkalmaztak, melynek következtében a valós fogyasztás 40-50%-át mérték csak a szerkezetek, de olyan is akadt, amelyik a rajta átfolyó víz kevesebb, mint tizedét regisztrálta. Négy év – egy mérőciklus – alatt olyan mennyiségű vizet lophatnak el így, hogy az okozott kár értéke okán az elkövetők bűncselekmény miatt is felelősségre vonhatók.

Eddig közel 150 millió forintnyi vízért nem fizethettek a csalók, de kár ennél jóval nagyobb, hiszen az esetek felderítése, a fokozott ellenőrzések is többletköltséggel járnak.

A cég ugyanakkor minden megspékelt óra esetében büntetőfeljelentést tesz, s akár három évet is kaphatnak az elkövetők, hogyha bebizonyosodik a csalás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő