16 milliót lophattak volna, ha „sikerül” szétvágni a bankautomatát

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott férfi 2013. év végén elhatározta, társaival úgy szerez pénzt, hogy egy motoros gyorsvágógéppel szétvágnak egy bankjegykiadó automatát, és az abban lévő készpénzt elviszik…

hirdetés
Uránia Mozi

A férfi rávette ismerőseit, hogy vegyenek részt a balhéban: a korábban rendőrként dolgozó másod- és a harmadrendű vádlott férfi elvállalták a bűncselekmény elkövetését.

A megállapodás szerint őket az elsőrendű vádlott kocsival szállítja a helyszínre, a szükséges eszközöket és a menekülést is ő biztosítja, míg a másod- és harmadrendű vádlottak követik el a lopást egy pécsi OTP bankfiók ATM automatájánál.

A vádlottak ezt követően 2013. november 29-én a bűncselekmény elkövetéséhez vásároltak egy autót a másodrendű vádlott nevére. Az elsőrendű vádlott a gépkocsival, valamint a szerzett gyorsvágóval 2013. december 1-jén a késő esti órákban társaiért ment.

Késő éjszaka indultak az automatához, azonban útközben megálltak és leszerelték egy parkoló autó rendszámtábláit, majd feltették az autójukra.

Az automatához érve 2013. december 2-án éjjel az azt elzáró ajtót egy lejárt hitelkártyával nyitotta ki a másodrendű vádlott, majd az automatát a gyorsvágóval a harmadrendű vádlott kezdte szétvágni, hogy a benne lévő pénzt megszerezzék. Miután elkezdték a vagdosást, a riasztó 2 percen belül megszólalt.

A tettesek futva menekültek el.

Az automatát nem tudták szétvágni, így nem tudták ellopni sem a benne lévő közel 16 és fél millió (16.486.000) forintot.

A történtek után az elsőrendű vádlott hazament, a másod- és harmadrendű vádlottak egy közeli bokros helyen rejtőztek el. A másodrendű vádlott hajnalban hazament, átöltözött, majd egy lopott autóval visszaindult a még rejtőzködő harmadrendű vádlottért, azonban nem jutott vissza hozzá, mert a rendőrjárőrök állították meg igazoltatásra…

A vádirat szerint a másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2021. február 23-i megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2019. május 14-i kelt ítéletét a másod- és harmadrendű vádlottak vonatkozásában enyhítette. A jogerős ítélet szerint a másod- és harmadrendű vádlottak bűnösek társtettesként elkövetett lopás bűntettének kísérletében, társtettesként elkövetett egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettében, valamint a másodrendű vádlott jármű önkényes elvételének bűntettében is.

Ezért a másodfokú bíróság S. K. másodrendű vádlottat 2 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, Cs. M. harmadrendű vádlottat, mint különös visszaesőt 2 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodrendű vádlottal szemben a bíróság elrendelte egy korábban kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett, 2 évi szabadságvesztés végrehajtását is.

G. I. elsőrendű vádlottra a másodfokú eljárás el lett különítve, ezért az ő vonatkozásában jogerős ítélet még nem született. Az elsőfokú bíróság felbujtóként elkövetett lopás bűntettének kísérlete, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette, valamint fogolyszökés vétsége miatt halmazati büntetésül – mint többszörös visszaesőt – 3 év 7 hónap fegyházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte az elsőrendű vádlottat – áll a vádiratban.