2018-ban a Fidesz és a Jobbik fog megküzdeni egymással?

Vona Gábor Jobbik-elnök szerint a mostani állás alapján biztosra vehető a Fidesz és a Jobbik párharca a 2018-as választásokon, a kormánypárt, ha nehezen is, de megverhető; “reméljük, hogy 2018-ban a Jobbik időszaka jön el”.

A Kossuth rádió szerda reggeli műsorában megjegyezte, a korábbi voksolások során a bizonytalanok a kormánypárt és a legerősebb ellenzéki erő között választottak, hozzátéve, “jól látható, hogy a baloldal szervezettségében, mondanivalójában, vezető alakjaiban nem igazán képes markáns politikai erőt felmutatni”, amely a migránsválság politikai vesztesévé vált, hiszen képtelenek voltak a problémára érdemi, a társadalom érzéseivel találkozó választ adni.

Nem lesz egyszerű feladat megverni a Fideszt, “mert egy nagyon erős politikai hadseregről van szó, nagyon sok tapasztalattal, egy régi róka vezetővel” – mondta.

Orbán Viktorról úgy nyilatkozva, hogy a miniszterelnök az elmúlt negyedszázad során “a magyar politikában az egyetlen olyan szereplő volt, aki képes volt különféle helyzeteket túlélni, és bizonyítani azt, hogy egy nagyon jó képességű politikus”.

Hirdetés