31 vár újul meg 25 milliárdból – a szigetvári is

Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot, amelynek keretében országszerte 31 vár teljes vagy részleges felújítása történik meg a következő években – jelentette be L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

A 25 milliárd forint összköltségvetésű program fő célja a tartósan állami tulajdonú műemléki állomány fejlesztése, valamint a természeti és kulturális örökség védelme.

“Azért is fontos ez a program, mert a magyar műemlékállomány olyan részéhez fogunk hozzányúlni, amelynek felújításával, funkciói újragondolásával kapcsolatos átfogó program az elmúlt években nem létezett” – hangsúlyozta L. Simon László.

A program keretében 31 kulturális és természeti örökségi helyszín újulhat meg, ezen belül 17 helyszínen komplex fejlesztés valósul meg a 2015-2020 közötti időszakban.

Az uniós és állami forrásból finanszírozott várprogram jövőre kezdődő, 4,5 milliárd forintos első ütemében a diósgyőri, az egri, a kisvárdai és a sümegi vár fejlesztése valósul meg. A 2017-ben induló, több mint 12 milliárd forintos második ütemben a szigetvári, a gyulai, a cseszneki, a tatai és a visegrádi vár, valamint a mosonmagyaróvári Óvári vár, a dobai Somlói vár, a nagyvázsonyi Kinizsi-vár, a szerencsi Rákóczi-vár, Csókakő vára és a várpalotai Thury-vár újulhat meg, valamint a helyreállított várgesztesi és simontornyai vár korszerűsítését végzik el.

A tervek szerint 2017 végén, 2018 elején induló, 8,5 milliárd forint költségvetésű harmadik ütem keretében további 14 helyszínen: Ónod, Sirok, Esztergom, Nógrád, Szigliget és Hollókő várainál, valamint a regéci várnál, a sárospataki Rákóczi-várnál, a szögligeti Szádvárnál, Drégelypalánkon Drégely váránál, a kereki Fejérkő váránál, a sárvári Nádasdy-várnál, a döbröntei Szarvaskő váránál, továbbá Gyulakeszin Csobánc váránál valósulnak meg állagmegóvási, rekonstrukciós, illetve turisztikai fejlesztési munkálatok.

Hirdetés