444: Két végrehajtó is beismerő vállomást tett a Schadl-ügyben

Schadl György

A 444 birtokába jutott a „Schadl-Völner ügy” 1734 oldalas nyomozati irata. A lap cikksorozatának első részében megmutatták, hogy Schadl hogyan intézett egyetemi vizsgákat többek között Rogán Antal kabinetfőnökének Pécsett, a második részben pedig azt, hogy az igazságügyi vezetők és az embereik mennyire hétköznapi módon szervezték és intézték a sötét ügyeiket. A harmadik rész megmutatta, hogyan indított Schadl bosszúhadjáratot egy neki nem tetsző bíró ellen, most, a cikksorozat negyedik epizódjából pedig kiderült, hogy több meggyanúsított végrehajtó is beismerő vallomást tett az ügyben.

Hét végrehajtót is gyanúsítottként hallgatott meg a bíróság a Schadl-Völner ügyben. Közös bennük, hogy a vád szerint mindannyiuk kinevezése Schadl Györgynek köszönhető, aki ezért cserébe nem kevés pénzt kért – igaz, az ügyészség szerint azért vissza is „csöpögtetett” ebből a vádlottaknak.

A képlet mind a hét vádlott esetében kísértetiesen hasonló. Schadl kapcsolatai (főleg Völner Pál) révén elérte, hogy ők kapjanak végrehajtói kinevezést, ezért cserébe azt kérte, hogy a végrehajtói irodáikat működtető cégeikből osztalékként kivehető pénz nagy részét, sok esetben 100 százalékát adják át neki. Azért nem volt fukar Schadl, hiszen ennek fejében a végrehajtók fizetésén felül nekik fejenként havi 1-2 millió forintot juttatott vissza. Nagyjából három év alatt Schadl Györgynek így összesen 884 millió forintot fizettek ki a végrehajtók – a vád szerint ebből Völner Pálhoz vándorolt 83 millió forint.

A hét meggyanúsított végrehajtó közül ketten már beismerő vallomást tettek, öten azonban tagadták bűnösségüket, és elég érdekes magyarázatokkal szolgáltak a bíróságnak a pénzmozgásokat firtató kérdésekre. Leginkább azzal magyarázták mindezt, hogy Schadl nekik kisebb-nagyobb személyi kölcsönöket adott.

A Központi Nyomozó Főügyészség közben közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy Schadl György jelenleg előzetes letartóztatásban van, és a bíróság ezt március 8-ig meg is hosszabbította.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés