45 millióból fejlesztik a PTE könyvtárát

Negyvenötmillió forintos uniós támogatásból újul meg a Pécsi Tudományegyetem tíz karára kiterjedő könyvtári hálózatának háttere, s a központi könyvtár 24 órán át elérhető internetes szolgáltatása. A pénzből a nyilvános elektronikus katalógust is bővítik – hangzott el a projektnyitó rendezvényen.

hirdetés

Az Európai Uniótól érkező pénzből az otthonról elérhető internet alapú szolgáltatásokat fejlesztik, a könyvtári és nem könyvtári rendszereket összekapcsolják, a megújuló könyvtári portál pedig dinamikus, interaktív, korszerű szolgáltatásokkal áll majd az egyetemen tanuló, s a külsős felhasználók rendelkezésére.

A távolról elérhető szolgáltatásokat 24 órán keresztül otthonukból igénybe vehetik a mozgásukban korlátozottak, a hátrányos helyzetűek, s a gyűjtemények, adatbázisok és a szolgáltatások kapcsolódnak az országos rendszerekhez is.

Mint azt dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes főigazgató elmondta, a támogatás révén a könyvtárosok, informatikusok, rendszergazdák szaktudásának megújítására is lehetőség nyílik majd akkreditált szakmai tanfolyamokon és nyelvtanfolyamokon keresztül. Ezen új típusú szolgáltatások hatékony működtetésével gazdagodik, megújul a könyvtáros szakemberek, informatikusok szaktudása, nyelvtudása.

Szellőné Fábián Mária főigazgató-helyettes kifejtette: bővül a könyvtár potenciális használóinak köre is, hiszen az egyetemi polgárokon kívül a projektben megcélzott ifjúsági korosztály, az inaktívak és a munkaerőpiac szereplői lesznek a könyvtárhasználók főbb célcsoportjai.

Összefogva a megyei-városi könyvtárral, a PTE gyakorló iskoláival, valamint egy városi gimnáziummal olvasásnépszerűsítő programokat terveznek a fiatalok számára. Csatlakoznak az országos olvasásnépszerűsítő programokhoz, valamint fontosnak tartják a tudományos eredmények népszerűsítését szolgáló programok szervezését is – derült ki a projektet bemutató tájékoztatón.

Az egyetem könyvtárhálózata öt városban tíz kari könyvtárban és hatvankettő egyéb könyvtárban szolgáltat, a fejlesztés révén pedig még nagyobb nyitottság jellemzi majd az intézményt a jövőben.