Kizárta az SZFE-t a színművészeti egyetemek szövetsége

Az “Európa: Színművészeti Iskolák és Akadémiák Uniója” nem szeretné a továbbiakban tagjai között tudni a modellváltáson átesett Színház- és Filmművészeti Egyetemet – írja a 444.hu.

A színművészeti egyetemek uniója a 444-hez eljutott levelükben azt írja, az alapítványi kezelésbe adott SZFE tagságát azért szüntetik meg, mert tavaly szeptember óta jelentős változások álltak be annak vezetésében.

Szerintük az, amit most SZFE-nek hívnak, nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, mint amelyiknek a tagsági kérelmét annak idején elfogadták.

Korábban a szövetség szolidaritását fejezte ki az egyetem hallgatói és oktatói mellett és felszólalt a modellváltás ellen.

„A nacionalizmus felé fordított művészet és oktatás koncepciójának (…) a 20. század katasztrofális eseményeinek szemétdombján a helye” – írták.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés