60 milliós pert nyert a Forrásház

Első fokon nyert a Tettye Forrásház Zrt. a Pécsi Vízmű Zrt. közvetett tulajdonában lévő, a Tolna megyei Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. ellen a Fővárosi Bíróságon lezajlott váltóperben. A cégnek közel hatvanmilliót kell kifizetnie a pécsieknek.
A Tettye Forrásház Zrt. még tavalyelőtt vásárolta meg a Pécs Vízmű Zrt.-vel szembeni banki követeléseket, mintegy 770 millió forint értékben. Ez azt jelenti, hogy a zrt., valamint a tagvállalataival szembeni követelések, zálogjogok és váltók a Forrásház birtokába jutottak.

A követelések miatt több pert is indított a Forrásház, az első hétfőn zárult le.

Mint megtudtuk, a bíróság megalapozottnak tartotta a Forrásház 59 millió forintos váltókövetelését, és hárommilliós perköltséget is megítélt a pécsi cég javára. Az ítélet az írásbeli indoklás megérkezése után végrehajtható, ugyanakkor még nem jogerős a döntés.

A tamási vízmű felett az irányítási jogokat az Aquinvest Kft. gyakorolta. Ez utóbbi kft.-t pedig a Suez által vezetett Pécsi Vízmű Zrt. hozta létre. Mivel több hasonló váltóperben is hamarosan ítélet várható, így más cégek is bajba kerülhetnek.

A jogszabályok szerint ugyanis amennyiben a követelést nem tudja a cég kifizetni, akkor felszámolási eljárást kezdeményezhetnek ellene, ami romba döntheti a vállalatot.

A Forrásház nem csupán ily módon igyekszik a követeléseit behajtani. Mint ismert, több százmillió forintos kintlévőség miatt a notórius nem fizetőkkel szemben kemény intézkedéseket vezetett be a cég, s a szolgáltató nyáron meg is kezdte a korlátozásokat a bekötővezetékeken.

A francia Suez Environnement SA által felkért könyvvizsgáló iroda, a brazil Compass Lexecon szakembereivel augusztusban ült tárgyalóasztalhoz Pécs polgármestere, Páva Zsolt a Pécsi Vízmű Zrt. részvényeinek áráról, mint kártalanítási összegről. Ennek megállapítása még nem történt meg, s kérdéses: az önkormányzat is elfogadja-e a Suez által felkért szakértő cég megállapításait.

Hirdetés

Comments are closed.