5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzóna600 milliárdot nyelt be az állam

600 milliárdot nyelt be az állam

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján úgy tűnik, jó évet zárt 2015-ben az államkassza, mivel az üzemanyagból, a dohánykereskedelemből és az alkoholfogyasztásból összesen ezermilliárd forint bevétele származott.

A tavalyi üzemanyag értékesítésből hatszázmilliárd forintnyi jövedéki adó folyt be az államkincstárba, míg a dohánykereskedelemből háromszázmilliárd, az alkoholfogyasztásból pedig százmilliárd forint – írta a Magyar Idők szombati száma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján.

Az üzemanyagok után fizetett jövedéki adó az elmúlt évtized legmagasabb bevételét hozta 2015-ben. Az jelek szerint a cigarettapiac is meglendült, az egy évvel korábbinál félmilliárddal több, 7,1 milliárd szál került legális forgalomba. A fogyasztási dohánynál szintén emelkedést tapasztaltak: míg 2014-ben 5700 tonnát forgalmaztak, tavaly már 11 hónap alatt 5900 tonna került a piacra.

Suller Attila, a NAV sajtófőnöke a GfK Piackutató Intézet felmérését idézve azt is közölte, hogy 2015-ben az egy évvel korábbi állapothoz képest másfél százalékkal csökkent az illegális cigaretták piaca Magyarországon, ami a szigorú ellenőrzések mellett a hazai fogyasztási szokások megváltozására is visszavezethető. Sokan vásárolnak kész cigaretta helyett vágott dohányt saját készítésű cigarettához, mert az utóbbi olcsóbb.

A statisztika szerint tavaly több pezsgőt és sört vásároltak a fogyasztók, pezsgőből novemberig 10,5 millió liter kelt el, ami félmillió literrel több az előző év első tíz hónapjára jutó mennyiségnél. Összességében az államkincstár jó évet zárt 2015-ben, a dohány és az alkohol utáni jövedelemadó-bevétel is jelentős volt, de az üzemanyagok terén különösen kiemelkedő summa folyt be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő