750 millióból vizsgálják a közlekedést

Éppen egy esztendő múlva dőlhet el, hogy a következő tíz évben milyen irányba fejlődik Pécs közösségi közlekedése. Eddig kell ugyanis elkészülnie annak a két megvalósíthatósági tanulmánynak, amelynek kidolgozására tavaly év elején nyert 750 millió forintos uniós forrást a város önkormányzata.

Fotó: MTI

Már kiírták a közbeszerzést, s ha minden jól megy, márciusra akár azt a céget is kiválaszthatják, amely megvizsgálja a kötött pályás közlekedés pécsi kiépítésének részleteit, s kitalálja, hogyan jöhet létre egy új nagy, központi busz- és vasúti pályaudvar. Ekkor kezdődhet az a 330 napos, összetett munka, amely minden részletre kiterjedően górcső alá veszi Pécs közlekedését.

Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: az ,,Intermodális közösségi közlekedési csomópont kialakítása Pécsett” és a ,,Kötött pályás közösségi közlekedési hálózat kialakítása Pécsett” címet viselő megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére a közgyűlés egyetlen közbeszerzést írt ki. Az erről szóló kiírás tavaly decemberben jelent meg.

Mint felidézte, a bejelentés óta eltelt LINK!!!! egy évben a közbeszerzés minőségbiztosítása zajlott: a Pécsi Közlekedési Zrt., a MÁV, a Pannon Volán Zrt. részvételével a városháza létrehozott egy szakértői grémiumot, amely a vizsgálatok irányait dolgozta ki.

E szerint a győztes cégnek – magyarázta Merza Péter – egy olyan forgalmi modellt kell készítenie, amely feltárja, hogy Pécs útjait pontosan kik, hányan és milyen célból használják, mely irányokból érkeznek és milyen módon.
Két fő cél a város kelet-nyugati tengelyének és Kertváros és a belváros összeköttetésének fejlesztése. Górcső alá veszik tehát minden részletre terjedően a forgalmat, a nyomvonalakat és a közlekedéstechnológia lehetőségeit például a biogázzal üzemelő buszok, trolik, vagy akár a villamos kapacitásával együtt.

Amennyiben a tanulmány szerint fenntartható és megvalósítható például a villamosközlekedés fenntartása, s kijelölték a több közösségi közlekedési nem központjául szolgáló új pályaudvar helyét, úgy a közgyűlés kezdeményezi e fejlesztések megépítését a 2014-2020 közötti európai uniós pénzügyi támogatásokat megcélozva – fejtette ki az ügyvezető.

Merza Péter megjegyezte: a korábbi EU-s finanszírozási lehetőségek között nem szerepelt a kötött pályás közlekedés kialakítása zöldmezős beruházásként, azonban erre szerinte 2014-től jó esély mutatkozik.

A projektek összegéről a városfejlesztési szakember a tanulmány megállapításainak fényében tudna nyilatkozni, azonban a tavalyi ünnepélyes szerződés-aláíráson elhangzott: összességében 100 milliárd forintos beruházásról is szó lehet, amelynek 85 százaléka uniós támogatás formájában érkezhet Pécsre.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.