961 milliárd a hiány

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. augusztusi hiánya 110 milliárd forint volt, a 2013. első nyolchavi deficit 961,2 milliárd forintot tett ki – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.

A közlemény szerint az adtok megfelelnek a vártnak, teljesül az idei 3 százalék alatti hiánycél.

Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 137,4 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 1,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig közel 26,4 milliárd forintos szufficittel zártak idén augusztusban. A kormány által a napokban beterjesztett költségvetési módosító javaslat szerint a központi költségvetés idei hiánya 1050 milliárd forint.

Tavaly augusztusban az államháztartás – önkormányzatok nélküli – központi alrendszerének többlete 122 milliárd forint volt, 2012 első nyolc hónapjában a pénzügyi mérleg deficitje 559,5 milliárd forintot tett ki, ez az éves előirányzat 97,1 százalékának felelt meg.

A kormány várakozásainak megfelelnek a központi költségvetés augusztus végi pénzforgalmi adatai. A mostani és a következő hónapokra várt bevételek és kiadások – a decemberi hónapra előre jelzett igen jelentős többlettel együtt – alátámasztják, hogy teljesülni fog az idei 3 százalék alatti hiánycél – áll a közleményben.

A kormányzati intézkedések nyomán tavaly és idén a bevételi és a kiadási oldalt is jelentősen befolyásoló változások történtek. A bevételi oldalt tekintve, néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemek kerültek bevezetésre.

Augusztus végéig magasabb összegben alakultak ugyanakkor egyes adóbevételek is, például a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, valamint az illetékbevételek.

Kiemelik azt is, hogy egyszeri, nagy bevételi tételek még az év hátralévő részében fognak befolyni a költségvetésbe, úgymint a frekvenciahasználati-jogosultság értékesítéséből származó mintegy 100 milliárd forintos bevétel, a pénzügyi tranzakciós illeték júniusban előírt – négy ütemben történő – befizetés része, az energiaellátók jövedelemadója és a társasági adó jelentős része is.

A kiadási oldalt tekintve többletkiadást eredményezett, hogy az önkormányzati feladatok és azok finanszírozása több területen átkerült az államháztartás központi alrendszerébe. Ennek következtében a központi költségvetés augusztus végi kiadásai mintegy 915 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek.

Ebben az évben már központi kiadásként jelentkeznek az átvett egészségügyi, szociális és egyéb intézmények – kórházak, fogyatékkal élőket gondozó intézmények, gyermekvédelmi intézmények – kiadásai, valamint a köznevelésben a pedagógusok illetménye. Ezenkívül meghaladták az előző évi kifizetéseket többek között a vasúti és közúti közlekedési támogatások és a lakásépítési támogatások is. Mindez több száz milliárd forinttal megnövelte a központi kiadásokat.

Hirdetés