A DK legyőzné a Fideszt

A Demokratikus Koalíció szerint a vasárnapi, fóti időközi önkormányzati választás eredménye megmutatta, hogy ellenzéki összefogás esetén a Fidesz legyőzhető és leváltható.

hirdetés

Az ellenzéki párt a voksolás eredményét kommentáló hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében gratulált az MSZP-Együtt-PM-DK közös jelöltjének, Takács Istvánnak, aki a szavazatok 25 százalékának megszerzésével megnyerte a polgármester-választást.

A DK – írták – továbbra is hisz az együttműködésben, amit a 2014-es választási győzelem zálogának tart.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi voksolást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott mind polgármesteri posztjáról, mind pedig az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról. A választókerület új képviselője a független Varga József Csongor lett.