A férfi kéziseknek a végére maradt a neheze

A szezon legutolsó mérkőzését ugyan egy góllal elbukta a VarioAutó Pécs KC NB I-es férfi kézilabdacsapata, de már az összecsapás előtt biztos volt, hogy a pécsiek bennmaradtak az első osztályban. A rájátszásban viszont voltak nehéz pillanatok – Németh Attila vezetőedző számára pedig csak ezután jött a feketeleves: miközben ő sikernek ítéli szereplésüket, a klub nem hosszabbította meg lejárt szerződését.

Szeptemberben, a szezon kezdetekor biztos kiesőnek könyvelték el a pécsi kézilabdásokat, az előzetes latolgatások nem adtak sok esélyt a VarioAutó Pécs KC-nek.

– Az országos sportnapilapban az jelent meg, hogy biztosan a tabella alján végzünk. Ezzel ellentétben tizenhat pontot szereztünk az alapszakaszban, a biztos bennmaradást jelentő nyolcadik helyről pedig alig maradtunk le. Nagy érvágás volt, hogy januárban két kulcsjátékosunk is távozott, Kekezovics és Frey Tamás is a rivális Orosházához igazolt, emellett ellenfeleink remek erősítései sem könnyítették meg a dolgunkat a rájátszásban – panaszolta Németh Attila vezetőedző.

– Elkövettünk egy nagy hibát a rájátszásban, amikor hazai pályán kikaptunk a Mezőkövesdtől. Szerencsére az ellenfél otthonában sikerült javítanunk és győznünk – nyilatkozta a tréner.

Németh Attila értékelése szerint minden játékosa előrelépett az idei bajnokságban, Grünfelder Péter, Hajdu Gábor, Szepesi István és Papp Márk önmagukhoz képest sokat fejlődtek. Hudák Henrik ugyan távozik a csapattól, a Gyöngyös gárdájában folytatja a pályafutását, az edző szerint azonban a többiek Pécsett képzelik el a jövőjüket.

Ám az élet másként hozta, a klub vezetői ugyanis bejelentették: nem vele tervezik a folytatást. A szakvezető ezt inkább csalódottan, semmint meglepetten vette tudomásul, hiszen, amint fogalmazott, szakmai indokok nem támaszthatják alá, hogy nem vezettek eredményre a tárgyalásai a csapattal júniusban lejáró szerződése meghosszabbítására.

Szerinte ugyanis igazi sikertörténet volt, ahogyan az általa összerakott, eközben talán a mezőny legszolidabb költségvetéséből gazdálkodó gárda végigjátszotta az idényt, és biztosan kivívta a bennmaradást az élvonalban.
Az új edző személyéről még folynak a tárgyalások, a klub vezetői a következő hétre ígérik a megállapodást.

Szűcs Zsolt írása.

Hirdetés