6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekA helyi Fidesz elindította Pécs Közösségi Térképét

A helyi Fidesz elindította Pécs Közösségi Térképét

A weboldalon online jelezheti bárki, ha valami zavaró dologgal talákozik a várost járva. A Fidesz mai közleményében számolt be az újdonságról, amelyet a párt helyi frakciója szeretne integrálni az önkormányzat működésébe.

A helyi Fidesz közleményben az áll, hogy A BioVáros Egyesület segítségével és hatékony együttműködésével sikerült megalkotniuk Pécs Közösségi Térképét. Az a céljuk ezzel, hogy a pécsiek egy jobb városban élhessenek.

– Egyelőre azt tudjuk vállalni, hogy a pécsiek jelzései alapján minden esetben hivatalos formában is felhívjuk majd a városvezetés, illetve az önkormányzat, vagy szolgáltató cégek figyelmét az adott problémára – fogalmazott Csizmadia Péter frakcióvezető, aki azt is hozzátette, ha csak rajtuk múlik, beintegrálnák a Pécsi Közösségi Térképet az önkormányzat működésébe.

A gyakorlatban viszonylag egyszerűen működik az új felület. Ha valaki a várost járva találkozik bármi problémával – mondjuk egy eltört paddal, állati ürülékkel a járdán vagy egy megrongált kukával –, az arról készített fotóját fel tudja tölteni a térképen megjelölt helyszín mellé. Csizmadia arról is beszét, szeretné, ha a Biokom is együttműködne velük ebben az ügyben.

A Pécsi Közösségi Térkép egyelőre a www.pecskt.hu oldalon érhető el, de a tervek szerint hamarosan okostelefonra letölthető aplikáció formájában is lehet majd használni.

FRISSÍTÉS: A Mecseki Müzli friss hírlevele szerint az említett egyesület egy álcivil polip egyik csápja, a Fideszhez való kötődése egyértelmű. A cikk felhívja a figyelmet arra is, hogy 10 éve működik a Járókelő nevű oldal, ahol aktívan ellenőrzik és követik az ügyeket, nagy kérdés, hogy a Fidesz Pécsi Közösségi Térképe mennyivel lesz több vagy jobb.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő