A hét végére visszatér a nyár

A szerdán este érkező hidegfront átmeneti lehűlést hoz, a hét végére visszatér a nyár, vasárnap akár 31 fok is lehet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.

hirdetés

Bozóki István elmondta, a szerdán érkező hidegfront elsősorban az ország északi, észak-keleti harmadában okoz változékony időjárást. Az éjszaka folyamán, majd csütörtökön napközben is ezeken a területeken fordulhat elő egy-egy zápor. Emellett viszont szintén csütörtökön észak-keleten, valamint az Északi-középhegységben élénk, akár viharos széllökésekre is lehet számítani.

A hőmérséklet napközben az ország túlnyomó részén 21-26 Celsius-fok körül alakul, észak-keleten lehet ennél hűvösebb is. Pénteken 19-25 fok várható, a felhőzet csökken, csak szórványosan fordulhat elő csapadék, az észak-nyugati szél viszont még gyakran erős lesz – tette hozzá a meteorológus.

A hét végére ismét nyáriasra fordul az idő, kevés csapadék és sok napsütés várható. Szombaton 23-28, vasárnap akár 31 fok is lehet.

Ezt követően hétfőn ismét érkezik egy hidegfront, ekkor szórványosan előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. A jelenlegi előrejelzések szerint viszont a folytatásban már nem várható csapadék, a hajnali órákban 12-17, napközben 22-27 fok valószínű – mondta Bozóki István.