A hétvégén a Mecsekben is havazhat

Egy mediterrán ciklon hoz többfelé sok csapadékot, a szeles időben szombaton nagyobb területen válthatja fel az esőt havas eső, havazás – írja az Időkép.hu.

Pénteken délnyugat felől jelentősebb csapadékot okozó légörvény éri el térségünket, így kezdetben ugyan a déli, délkeleti és a keleti tájainkon még lehetnek napos időszakok, napközben nyugat, délnyugat felől azonban egyre nagyobb területen beborul az ég. Elsőként a Dunántúlon, majd estétől máshol is egyre többfelé kell esőre, záporra számítani.

havazás
A tél úgy tűnik be akar minket venni

Szombatra virradóra a ciklon hátoldalán megerősödő, helyenként viharossá fokozódó északi-északnyugati széllel ismét hidegebb levegő érkezik, így Dunántúlon, valamint az északi és az északkeleti tájakon válthat havas esőre, havazásra a halmazállapot. Néhány centi friss hóréteg is kialakulhat ezeken a tájakon, de a magasabb dunántúli hegycsúcsainkon akár 10 centiméternél is több hó eshet.

A pénteki kissé enyhébb időt követően már csak 2 és 9 fok között alakulnak a maximumok.

Szombat este, éjszaka a csapadékzóna kelet felé elhagyja hazánkat, vasárnap reggel sokfelé fog fagyni.

Hirdetés