A honvédelem segíti a Tettye Forrásház munkáját

A szolgáltató és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégek zavartalan működését segítő Honvédelmi Törzs munkatársai már megkezdték a helyszíni együttműködést a Tettye Forrásház Zrt.-nél is – olvasható a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A közlemény változtatások nélkül olvasható alább:

A koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében március 13-án Magyarország miniszterelnöke 10 akciócsoport megalakulásáról döntött. Ezek egyike a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, amelynek vezetője dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Az akciócsoport a döntést követően haladéktalanul megkezdte munkáját és azonosította az ország működése szempontjából elengedhetetlen, létfontosságú szolgáltató és gyártó kapacitásokat. Az akciócsoporton belül működő Irányító Csoport feladata volt az, hogy megtervezze és megszervezze a feladatok végrehajtását.

Az ország folyamatos működéséhez elengedhetetlen, létfontosságú magyar vállalatok biztonságos tevékenységét és zavartalan működését a Honvédelmi Igazgatási Törzseken keresztül tudják segíteni.

A szolgáltató és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégek zavartalan működését segítő Honvédelmi Törzs munkatársai már megkezdték a helyszíni együttműködést a számukra kijelölt vállalatoknál, így például a Tettye Forrásház Zrt.-nél is, melynek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzet idején.

A társaságnál megfigyelői, támogatói státuszban dolgoznak a honvédelem munkatársai, akikkel napi szintű az egyeztetés, folyamatosan nyomon követik a Tettye tevékenységét. Az akciócsoport tájékozódott a Tettye Forrásház Zrt. működéséről, felmérte az eddig tett óvintézkedéseket, a cég kapacitásait, és azt a minimum létszámot, amely alá nem csökkenhet a kulcsfontosságú feladatokat ellátó szolgáltató állománya.

A szolgáltató szakemberei ugyanúgy végzik munkájukat, ahogy az akciócsoport érkezése előtt. Ha a működéssel kapcsolatban bármely akadályozó, vagy korlátozó körülmény merülne fel, arról azonnal tájékoztatják a járvány elleni küzdelem koordinálását végző operatív törzset, így amennyiben szükséges, közvetlenül juthat segítséghez a cég.

Fontos nyomatékosítani, ahogyan azt már a közmédiában és több internetes felületen is elmondta a honvédelmi tárca, a Honvédelmi Igazgatási Törzsek nem veszik és nem is fogják átvenni az irányítást az adott vállalatok felett és nem avatkoznak bele a cégek működésébe, céljuk, hogy segítsék és támogassák a vállalatok zavartalan és biztonságos működését.

Hirdetés