A hőség az állatokat is borzasztóan megviseli

A forró nyári napokon a háziállatok védelmére, a megfelelő árnyékos helyek kialakítására és a folyadék folyamatos pótlására szólítják fel a lakosságot az állatvédők.

Még ma is gyakran lehet találkozni rövid láncra kikötött, árnyéktól mentes helyen, megfelelő mennyiségű friss ivóvíz nélkül tartott kutyákkal. A nappali 30 foknál magasabb csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott háziállatok rövid időn belül hőgutát kaphatnak – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében az Orpheus Állatvédő Egyesület.

A nyári meleg napokon a hosszabb ideig tartó sétáltatást érdemes kora reggelre és késő délutánra időzíteni, a naptól felhevült aszfaltot pedig szerencsés elkerülni, hiszen égési sérülés is fenyegetheti az állatok mancsát.

Az egyesület segélytelefonjára gyakran érkeznek olyan bejelentések, amelyek a tűző napon kikötött, víz nélkül tartott állatokról szólnak. Ezért az állatvédők azt tanácsolják, hogy a nyári hőségben az állatok számára mindig legyen hűvös hely, ahova a napsugárzás elől szabadon el tudnak bújni, az élelem mellé naponta többször legyen cserélve az ivóvizük, és egyetlen állatot se hagyjon a gazdája egyedül autóban, még nyitott ablaknál se, hiszen a tűző napon álló autóban a belső hőmérséklet a kinti többszöröse is lehet. Az egyesület arra is figyelmeztet, hogy a nagy melegben a gazdasági célú háziállatokra is fokozottabban kell figyelni.

Ha megtörtént a baj, és az állat intenzíven liheg, a nyelve állandóan kilóg a szájából, színe sötétebb a megszokottnál, a baj lehet akár hőtorlódás vagy hőguta is. Nyári kánikulában az oldalán fekvő, intenzíven lihegő, eszméletét vesztett állat rendszerint hőguta vagy napszúrás áldozata, ilyenkor a gyors folyadékpótlás és az állatorvosi segélykérés életmentő lehet.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés