8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaA KDNP több szabad vasárnapot akar

A KDNP több szabad vasárnapot akar

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne biztosított a kereskedelemben dolgozók számára.

Harrach Péter, frakcióvezető pénteki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: keresztényszociális pártként mindig a munkavállalók oldalán álltak, és folyamatosan konzultálnak, hogy a kereskedelmi dolgozók valamiképpen elviselhető helyzetbe kerüljenek a vonatkozó jogszabály visszavonása után.

Jelezte: a két szabad vasárnap mellett azt is szeretnék, ha a nagycsaládosok, a kisgyermekesek, vagy a gyermeküket egyedül nevelők mentesülnének a vasárnapi munkavégzés alól, és ilyen beosztást csak saját kérésre kapnának. A kisebbik kormánypárt emellett a vasárnapi munkavégzést 8 órában maximálná, és fontosnak tartaná az alapbérek emelését is.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint két számjegyű béremelésre lenne szükség a kereskedelemben dolgozók számára. Kitért arra is, hogy javasolják, december 24-e is legyen a jövőben munkaszüneti nap.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő