7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzóna"A második akcióterv a közérdek érvényesítését célozza"

„A második akcióterv a közérdek érvényesítését célozza”

Közös holdingba tömörítik a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot – jelentette be Orbán Viktor hétfőn a parlamentben a második akcióterv lépéseit ismertetve. A kormányfő napirend előtti felszólalásában közölte azt is: megkezdik a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását a nők esetében; tárgyalások indulnak a kormány és az önkormányzatok között a közszolgáltatásokról; bevezetik a Széchenyi-kártyát az agráriumban.

Orbán Viktor beszédét arra a meggyőződésére építette, amely szerint az államot magánérdekmentes szférává kell tenni, ugyanis az „állam piacosítása egy öngyilkos modell, amely a végén megsemmisíti az állam lényegét, a közérdek képviseletét”.

Mint mondta, a második akcióterv három aktuális kérdéskörben fogalmazza meg a közérdek érvényesítését: a közterhek arányos elosztásában, a munkahelyek teremtésében és megőrzésében, valamint az értelmetlen bürokráciával és a rossz szabályokkal szemben.

Az intézkedésekre áttérve, az újabb válságadóról szólva leszögezte: az átmeneti időre szól, arányos, nem okoz működési terheket a szektornak, és nem veszélyezteti a munkahelyeket.

A kormányfő szerint úgy tisztességes, igazságos, ésszerű, hogy a válság második szakászában azok vállaljanak többletterheket, akik eddig mentesültek az áldozatvállalás alól, azok viseljenek nagyobb részt a terhekből, akik jelentős profittal rendelkeznek.

A távközlési és energiacégeket, illetve a kereskedelmi láncokat sújtó adóról azt mondta, az energiaszektor kiemelt súllyal szerepel. Közölte, négy nappal a választások második fordulója után, április 29-én az akkor leköszönő kormány olyan szerződést kötött nagy energiacégekkel, amellyel az állam 178 milliárd forintról mondott le az adófizetők pénzéből.

Hangsúlyozta, nem hanyagolhatják el az oktatás, az egészségügy, általában a közszolgáltatások ésszerű átalakítását. Ezzel kapcsolatban bejelentette, a közeli napokban tárgyalásokat kezdeményez a kormány minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások további sorsáról. Orbán Viktor szerint az államot, az állam működését is meg kell tisztítani a magánérdektől. Ezért tarthatatlan az úgynevezett PPP-rendszer – mutatott rá, majd megismételte: felülvizsgálják a PPP-beruházásokat, azonnal felfüggesztik a szerződéskötéseket.

Tipikus példája a magánérdek „agresszív térnyerésének a közérdek kárára” a magánnyugdíjpénztárak esete – folytatta, hangsúlyozva: az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét, de ezt csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudja megtenni a kabinet; „ezért lehetőséget adunk a visszalépésre az állami nyugdíjpénztárba, és aki visszalép, annak az állam garantálja, hogy nem éri veszteség”.

Kijelentette, az állami nyugdíj az egyetlen, amely garantálni képes mindenki számára az értékállóságot. Csak az állam olyan erős, hogy átvészeljen egy gazdasági válságot – tette hozzá Orbán Viktor, hozzáfűzve: nem lehet erőszakkal kényszeríteni, hogy bárki „feltegye megtakarított pénzét egy rulettasztalra”.

Ki kell söpörni a magánérdeket az állami vállalatok világából is – mondta -, a magyaroknak ugyanis elegük van abból, hogy ezeket a vállalatokat „bűnözők szállják meg”. Első lépésként közös holdingba tömörítik a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot, valamint kialakítják a BKV-val való együttműködés mindkét felet kielégítő módozatát.

Ez szerinte egyszerre teszi lehetővé a közérdek erősebb érvényesítését és a kisebb bürokrácia révén az azonnali költségmegtakarítást is ezeknél a hatalmas állami, önkormányzati cégeknél. A kormányfő szólt arról is: az állami bürokrácia területén a költekezést legalább öt százalékkal lehet csökkenteni, ezzel több tízmilliárd forintnyi közpénz maradhat a kasszában.

Bejelentette, 2011 első napjától arányos adózást vezetnek be, kiszámíthatóvá és mindenki számára átláthatóvá teszik az adózást. Szavai szerint aki tízszer többet keres, az tízszer annyit adózik majd; aki több emberről gondoskodik, mert több gyermeket nevel, az kevesebb adót fizet.

„Mindenki jobban jár, mert az elmúlt húsz év legalacsonyabb jövedelemadóját vezetjük be, ugyanakkor ezzel az adózással mindenki arányosan részt vállal a terhekből” – jegyezte meg. A második akciótervnek több pontja is érinti a munkahelymegőrzést és -teremtést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő