A médiatörvény ellen tüntettek

A médiatörvény módosítását, a médiahatóság politikai függetlenségének biztosítását, “az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések” eltörlését és a közszolgálati hírszerkesztőségek függetlenségének helyreállítását követelték péntek este a Parlament előtt annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Facebookon szerveztek a sajtószabadságért. Pécsett kétszázan tiltakoztak.


Pécsett az Egy séta a sajtószabadságért elnevezésű, a Moiré Kulturális Egyesület által szervezett demonstráción közel kétszázan vettek részt. A demonstrálók a Kossuth térről a Széchenyi téren át a Jókai térre vonultak, miközben a például a “Demokrácia van”, “Új média tömjén” feliratú transzparenst tartottak kezükben.  Az esemény rendbontás nélkül ért véget.

A fővárosi rendezvényen közel tízezren voltak, s a szervezők kiáltványát Gryllus Dorka színésznő olvasta fel.  Ez a már említett követeléseken kívül tartalmazza, hogy a szakmai szervezeteket vonják be a médiaszabályozás átalakításába, a jogvédő szervezeteket a Közszolgálati Kódex kialakításába, valamint hogy garantálják a törvény által védett magántitkok és az újságírók bizalmas forrásainak tiszteletben tartását.

A szervezők előzőleg azt kérték, ne jöjjenek a demonstrációra, akik “pártszínekbe burkolva” akarnak véleményt nyilvánítani, nem szeretnék, ha bármely párt vagy politikus megpróbálná saját céljaira felhasználni a rendezvényt.

A tüntetést szervező Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoporthoz péntek délutánig több mint 71 ezren csatlakoztak.

Hirdetés

Comments are closed.