A migránsokkal nő a terrorveszély?

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint Európának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy minél több bevándorló érkezik Európába, annál nagyobb lesz a terrorveszély.

Rogán Antal a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a nizzai terrortámadással kapcsolatban kijelentette, Brüsszelnek el kellene gondolkodnia azon, hogy radikálisan megváltoztassa a jelenlegi európai menekültpolitikát és megállítsa a bevándorlást, mert a mostani hozzáállás ösztönzi azt.

Minden jel arra mutat, hogy Nyugat-Európának nem sikerült integrálnia a bevándorlókat, ezért nem még több migránst kell behozni Európába, hanem meg kell állítani a migrációt – hangsúlyozta.

A miniszter azt mondta, Európa jelentős részén az emberek szembefordultak a bevándorlással, de úgy tűnik, hogy Brüsszel nem akarja meghallani az emberek hangját.

Az európai uniós tagállamok közül Magyarország az első, amely hajlandó figyelembe venni az emberek véleményét, ezért lesz október 2-án népszavazás, amelyen arról dönthet az ország, elfogadja-e Brüsszel ultimátumát – jelentette ki Rogán Antal.

A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar határon nem szűnt meg a bevándorlók nyomása, annak ellenére, hogy áll a kerítés és Magyarország az európai határok egyik legerősebb őrzője, “nálunk lehet a legnehezebben átjutni a határon”, folyamatos a próbálkozás.

Jelezte: azokat, akiket a határtól 8 kilométeren belül elfognak, visszaviszik a befogadópontokhoz, a kerítésen túlra, de még magyar területre. Ez megfelel az európai normáknak, Ausztria is ugyanezt teszi. A menedékkérelem benyújtásának van hivatalos módja, de az érkezők 90 százaléka nem jogosult a kérelem beadására sem a magyar törvények, sem az európai jogszabályok szerint – fűzte hozzá.

A miniszter a külföldre utazó magyarokat a kormány nevében arra kérte, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetéseket, és szükség esetén keressék fel a konzuli szolgálatokat. Hangsúlyozta: egész Európában, különösen azokban az országokban, ahol sok a bevándorló, jelentősen megnőtt a terrorfenyegetettség.

Hirdetés